Kérdezz - felelek

Fiatal, 20 éves, kitartó, életerős, vidám egyetemista lány voltam májusig. Édesapámmal sosem volt közeli kapcsolatom, egy link embernek tartom. Négyszer volt házas, három gyereke van három nőtől, és adósságspirálba került a saját hibájából. Párommal élek, és mivel még nappali tagozaton tanulok, jár édesapámtól a gyerektartás részemre. Mivel nappali tagozaton járok, nem tudok munkát vállalni, mert az a tanulás, vagy az alvás rovására menne. Májusban azonban felhívott magához, közölte, hogy ,,húzzak dolgozni", és hogy ,,ne élősködjek", mert ,,ő már tizenöt évesen dolgozott, és hazaadta a pénzt a szüleinek". Egyébként is, szerinte csak ,,koptatom a fenekem az iskolapadban", és ,,ne élősködjek rajta", úgyis ,,csak kiadással járok". Ennél persze csúnyábbakat is mondott, csak nem írom le, mert a nyomdafesték és az illem nem tűrné ezeket a szavakat és mondatokat... Üvöltött velem, csapkodott, attól tartottam, nekem esik, remegett az idegességtől végül pedig bevágta az orrom előtt az ajtót, mikor próbáltam elmenekülni. Megjegyzem, már mikor megérkeztem hozzá, láttam, hogy itt lesz valami. Nem szóltam semmit, nem tettem megjegyzést, ami miatt kiakadhatott volna. 

Rettenetesen fájtak a szavai, főleg, hogy mindig nagyon jól tanultam, különórákra jártam kiskoromban, rengeteg versenyen vettem részt, sportoltam, tanultam, tettem a dolgom. Ő azonban nem volt kíváncsi rám, nem vette igénybe a hétvégi láthatásokat, nem hívott, nem látogatott meg szinte sosem. Később igyekeztem szorosabbra fűzni a viszont vele, ám mikor találkoztunk, az lett a vége, hogy kipanaszkodta magát, és hazament, egyáltalán nem érdekeltem. 

A fent említett kiborulása után én nem kerestem őt, ő ugyan hívott rá néhány hétre, de képtelen voltam felvenni. Szeptemberben kezdődtek a rosszulléteim. Mindentől hányingerem volt, gyűlöltem a szagokat, képtelen voltam főzni, vagy enni, minden keserves volt.(Megjegyzem, nem vagyok várandós.) Öklendeztem az aluljáróban, nemcsak a hajléktalanok, hanem a pékáruk szagától is. Éjszakánként minimum fél órába telik, míg sikerül elaludnom. Nagyon sokat sírtam, iszonyúan megbántott, hiszen én mindig küzdöttem a szeretetéért, erre kiderül (nyíltan kimondta), hogy én csak egy kolonc vagyok számára. Ha meglátom, hogy hív, ismét gyomorgörcsöm van... Egy ideig utalta a számlámra a pénzt, ám mikor a testvéremmel megüzente, hogy az e havi gyerektartást csak akkor kapom meg, ha felmegyek hozzá, szinte pánikrohamot kaptam. Sírtam, alig kaptam levegőt, majdnem hánytam. Lehet, hogy ennyire félek tőle? Vagy ennyire nem tudom megemészteni, hogy nem szeret? Ennyire meggyűlöltem? Mit tehetnék?

Köszönettel: 

A ,,koloncgyerek"

Mindig stresszesebb voltam a kortársaimnál, sokkal könnyebben felidegesítem magam, mint az emberek általában, azonban ez év februárjában egy szombati reggeli közben rosszul lettem (elkezdett zsibbadni a két karom, elsötétedni a világ, hevesen dobogott a szívem), azt hittem, hogy szívinfarktusom lesz. Az ügyeleten kiderült, hogy teljesen rendben volt az EKG-m és a vérnyomásom is. Pár hétig mintha eltűntek volna a tünetek, de áprilistól folyamatosan (heti többször, néha naponta többször) rohamaim vannak, folyamatosan szorongok. Egyszer a villamoson lettem rosszul, és nagyon megijedtem.

Egy pszichológussal beszéltem telefonon, aki azt mondta, hogy ez pánikbetegség, de abból, ahogy beszélek vele azt a következtetést vonja le, hogy nem annyira súlyos még.

Sajnos a munkámra is kihatással van a betegség, mert nem tudok már koncentrálni normálisan a munkámra, nagyon hamar elfáradok szellemileg és állandóan "tompának érzem a fejem".

Volt már egy teljes kardiológiai kivizsgálásom is, Holtert is viseltem egy napig, aminek jó eredménye lett, vagyis a szívemmel semmi baj sincs.

Két hónapja mentem hozzá életem szerelméhez mégis folyamatosan pánikrohamaim vannak, ahelyett hogy életem legboldogabb perceit élném. A Férjem mellettem áll, és mindenben segít, pedig néha önmagamat is nehéz elviselnem...

Nem szeretnék ilyen fiatalon antidepresszánsokat szedni, ráadásul szeretnénk babát is minél hamarabb, azonban amíg én nem vagyok a saját lelkem/testem ura, addig hogy vállaljak felelősséget egy csöppségért? Csak a régi önmagamat szeretném visszakapni, szeretnék ugyanolyan mosolygós, jókedvű lány lenni, mint régen, szeretném újra élvezni az életet! 

Tudom, hogy pszichológushoz/terápiára kellene járnom, de anyagilag megterhelő lenne és azt sem tudom, hogy kihez fordulhatnék.
Válaszát előre megköszönöm!
Tisztelettel,
Pánikbeteg

Sokszor előfordul, hogy nehezen alszom el, vagy ha éjszaka felébredek, félek, hogy nem fogok tudni visszaaludni. Szervi okai nincsenek a problémának, kivizsgáltattam magam. Viszont valamiféle megfelelési kényszert tudok megfogalmazni e mögött: ha nem alszom ki magam, holnap nem leszek friss, nem tudom a helyem megállni a munkahelyemen stb.
Van-e erre valami gyógyító, figyelemelterelő technika?
Köszönöm a tanácsát!

30 éves leszek májusban. Édesapám elment, elhagyta anyukám, édesanyám meghalt.!! 

Én anorexiás lettem ezután, de azért is, mert sokat csúfoltak disznónak.
Nagyon lefogytam, és több mint valószínű, sok sérülést szereztem a szervezetemben.

Pánikbeteg lettem, és folyton, ha nem jutok inni vagy ennivalóhoz (pl nincs pénzem, vagy véletlen nem viszek magammal) akkor mintha szédülnék, reszketnék, stb... Vércukromat mindig mérik, és jó!!!

Csak akkor nem tudom, miért van az h azt érzem, szívinfarktusom lesz, vagy leáll a szívem, és meghalok!!!
Súlyos szorongásom van!!

A probléma amivel önhöz fordulok, egy 10 évvel ezelőtti haláleset miatt alakult ki. Az öcsém halála után 15-20 kilót híztam, gyakorlatilag 2 hónap alatt, úgy, hogy az életmódom nem változott! Nem ettem sokat, és mozgok is eleget!! Azóta ezzel küzdök sajnos! Az anyagcserém (ami azelőtt remekül működött) egycsapásra lelassult! Próbáltam számtalan fogyókúrát, vizsgáltak orvosok...de semmi átütő eredmény! Most várok mellékvesehormon eredményekre, de félek, ez sem mutat majd semmit. Úgy érzem, már évek óta nem nyomaszt lelkileg az öcsém elvesztése...de ahogy mondják...minden fejben dől el! Lehetséges, hogy ön lát ebben összefüggést? És ami fontosabb...esetleg megoldást? Létezik, hogy lelki oka van a túlsúlyomnak?
Várom megtisztelő válaszát!
üdvözlettel: Vik

19éves férfi vagyok. Pár hónappal ezelőtt egy komolyabb mandulagyulladásom volt. Tünetként jelentkezett nálam egy elég bosszantó folyamatos hányinger, rosszullét. Nem mertem bejárni előadásokra, nem akartam, hogy ott mindenki előtt rosszul legyek. Kerültem az olyan helyeket ahol sokan vannak, féltem, hogy baj lesz ott mindenki előtt. A mandulagyulladás gyorsan elmúlt, de a rosszullét belém idegződött. Nem mondom azt, hogy nagyon súlyos lenne a probléma, de most is nehéz rávenni magam, hogy bejárjak előadásokra, vagy hogy egy nagyobb üzletbe bemenjek. Attól félek még most is, hogy rosszul leszek. Állandóan azt a gombócot érzem a torkomba. Tudom, hogy ez csak lelki probléma, tudom, hogy semmi más bajom nincs. De nem tudom, hogyan felejtsem el ezt a rosszulléteket. Már kezdem észrevenni, hogy megnehezíti az életem ez az állandó szorongás. Szeretnék megint teljes életet élni, de így, hogy folyton azt lesem, hogy olyan helyre üljek suliba ami közel van az ajtóhoz, vagy hogy sietek az üzletbe a vásárlással, ez nagyon elkeserít. Van amikor tökéletesen el tudom terelni a figyelmem, és aztán már nincs semmi baj, de van amikor nagyon bepánikolok és olyankor már a pánik miatt leszek rosszul. Valami hasznos tanácsot szeretnék kérni, hogy miként győzhetem le ezt a félelmet, hiszen tudom, hogy igazából nincs mitől rosszul lennem, de a félelem még mindig itt van.

Válaszát köszönöm szépen!

Egy barátomról a napokban kiderült hogy leukémiás.A dolgot súlyosbítja hogy skrizofrén amit nem kezeltet.Nem akarja vállalni a kezelést mert azt mondja ő nem kísérleti nyúl. Mit tehetek, hogy rávegyem a kezelésre? Köszönöm Orsolya