Kérdezz - felelek

Sokszor előfordul, hogy nehezen alszom el, vagy ha éjszaka felébredek, félek, hogy nem fogok tudni visszaaludni. Szervi okai nincsenek a problémának, kivizsgáltattam magam. Viszont valamiféle megfelelési kényszert tudok megfogalmazni e mögött: ha nem alszom ki magam, holnap nem leszek friss, nem tudom a helyem megállni a munkahelyemen stb.
Van-e erre valami gyógyító, figyelemelterelő technika?
Köszönöm a tanácsát!

Felsőfokú végzettségű informatikus vagyok, de nem találtam állást ezért 2 évet dolgoztam a Postán segédmunkásként. Elviseltem, sokszor szerettem is ott lenni bár egy idő után nagyon monoton volt. Utána állandó éjszakás műszak lett és kiléptem. Találtam is állást rögtön (adatrögzítés). Ezután Java programozóként is dolgoztam egy jobb cégnél - egyértelmű előrelépés. Ezután külföldön is dolgoztam (sajnos csak különböző segédmunkák) Hollandiában és Dániában pár hónapot. Utána hazajöttem.

Itthon nem találtam normális állást (néha csak különböző alkalmi munkák) a válság óta a szüleim segítenek.Kaptam jó ajánlatot weblapszerkesztésre, de átvertek. Egy veszteséges céget tettek a nevemre. Közokirat hamisítás gyanújával rendőrségi ügyem lett. 

Nincs egzisztenciám, nincs barátnőm. Nincs kapcsolatrendszerem, lehetetlen jobb állást találnom.

Üdvözlettel: Kálmán

24 éves vagyok, egyetemre járok, mondhatom hogy az életem úgy halad előre ahogy én szeretném. Egy dolgot kivéve! 1éve abba kellett hagynom a modellkedést (5évig modellkedtem itthon és külföldön) mert egy hormon változás miatt híztam 25kg-ot!!!

Ez teljesen felborította az életem... ugyan 3 hónapja szedek egy gyógyszert ami szépen beállította, de most a kilók megmaradtak...és nem nagyon tudok lefogyni.

Nyilván közben én is vágyom szeretetre ezért regisztráltam egy társkereső oldalra, ahol megismertem valakit! ő 13évvel idősebb nálam, ami nem baj, mindig is idősebb párjaim voltak. telefonon, skypeon beszélünk mert ő vidéki én pesti vagyok.

Neki már kialakult élete, egzisztenciája van. én nem mertem neki elmondani hogy meghíztam (a képen csak arcos kép volt) kb 2 hónapja beszélgetünk minden nap, sokat. Kicsit talán megis szerettük egymást.. ő mindenképp találkozni akar már jó ideje, ami jogos. A vizsgaidőszakra , szakdolgozatra (végzős vagyok) hivatkozom . De ezt sokáig nem lehet már húzni nyilván! Nem tudom hogy mondjam el Neki, mert idő közben nekem is elégé fontos lett ő . Fájna ha elmenne ezért... De megérteném mert tényleg hazudtam neki. És azért nem mindegy hogy 55kg valaki vagy 80kg!

Már beszéltem dietetikussal és járok edzésre is, de sok idő kb fél év, háromnegyed év amire újra a régi lesz a külsőm.

Gondoltam rá hogy azt mondom neki elutazom külföldi nyelviskolába erre az időre és ha hazajöttem találkozunk. és szerintem még el is fogadná. De nem tudom tudnék e fél évig hazugságban élni. mert már most elég megterhelő!
ön szerint mi a válasz? Hogy kell ezt előadni? egyáltalán elő kell vagy hagyjam elmenni? Várom válaszát köszönettel, Anna

Nem tudom jó helyre fordulok-e a problémámmal, de ha tud segíteni, vagy van ötlete hova fordulhatnék kérem segítsen. A probléma igazából anyukámmal van. Idén lett ötven éves és egy ideje figyelem a viselkedését, amiből arra következtetek, hogy lehet valami baj van. Mi 3-n vagyunk testvérek, a nővérem 6 éve elköltözött már, abban az évben amikor apukám is elment (egy másik nőhöz). Anyukám látszólag megnyugodott, mert már elég rossz volt a kapcsolatuk. Azonban Édesanyám befordult, nem járt el sehova, nem maradtak barátai, vagy nem volt kíváncsi rájuk apukám miatt, ezt nem tudom. Ez azóta sem változott, sőt szerintem csak rosszabb lett. Sajnos eléggé pesszimista anyukám és ez a dolog talán csak rontott a helyzeten. Úgy tűnt mintha egyre csak fáradékonyabb lenne, de mára odáig fajultak a dolgok, hogy reggel felkel, elmegy dolgozni, hazajön délután, eszik valamit és leül tv-t nézni. Ebből leggyakrabban az lesz, hogy este 7 órakor már alszik a nappaliban és nem is nagyon kel föl reggelig. (Elnézést amiért ilyen részletesen írom le a problémát, de nem tudom melyik részlet lehet fontos). Hétvégéken is ez a helyzet szinte csak eszik és alszik, mintha vegetálna. Már egy ideje takarítani sem szokott, csak dolgozni jár, ez tölti ki a napja érdemi részét. (Egyébként 8 órás munkarendben dolgozik egy irodában). Próbáltam életet "verni" belé, de soha semmihez sincs kedve, mondván fáradt. Nem tudom mit tehetnék, hova fordulhatnék, vagy hogyan vehetném rá arra, hogy belássa ez így nem mehet tovább, és forduljon orvoshoz, amit szinte sosem tesz meg. Nem tudom mekkora lehet a baj. Elég ha én tudnék tenni valamit, vagy ez inkább már orvosi eset? Elég lenne neki valami homeopátiás, gyógynövényes hangulatjavító, élénkítőszer? Vagy inkább vigyem orvoshoz, ha igen tud javasolni valamilyen szakembert, vagy kezdjük a háziorvosnál?

Kedves Karolina!

24 éves fiú vagyok. Fiatal korom ellenére rendkivül jól fizető és megbecsült munkát végeztem. azonban tavasz óta egyszerre omlott össze körülöttem minden. Elváltak szüleim, elhagyott a barátnőm (mindketten gondolkoztunk már egy ideje az együtt vagy külön folytatáson) és véget ért a munka amire méltán büszke lehettem.

Amitóta ezek a nagy változások végigmentek az életemben nem találom a helyemet a világban. Sokszor érzem magamat lehangoltnak. elkezdtem futni 5-10-15 km-eket fogytam jó pár kilót. Nehezen szokom meg, hogy egyedül élek.
Alvással gyakran van próblémám.

Barátok haverok közül mondják hogy esetleg szakemberhez kellene fordulnom.

Ön mit tanácsol?

Ervin

Kedves Karolina!
Kérdésem a szakmával kapcsolatos lenne.
23 éves frissdiplomás vagyok, idén júliusban végeztem el a pszichológia BA-t, tehát „viselkedéselemző” a végzettségem, és bár felvettek a mesterképzésre, de csak levelezőre, így kénytelen vagyok rendes munka után nézni. Azt szeretném kérdezni maga szerint mennyi esélyem van így egy szakmába vágó területen elhelyezkedni, pl. asszisztensként egy pszichológus mellett Budapesten? (Elsősorban a klinikai terület vonz, az iskola és a HR világa már kevésbé.) Volt ilyesmire már példa?

Gyakorlattal sajnos nem rendelkezem, épp ezért örülnék is, ha végre kipróbálhatnám magam az életben, de ugyanakkor nem tudom hogy merre keressek. Az interneten levő álláshirdetések sajnos nem bővelkednek a pszichológus asszisztensek keresésében (ami persze nem lep meg…), ráadásul vidéki vagyok, de mindenképpen Bp-re szeretnék költözni.

Tudom, nem könnyű kérdés, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen végzettséggel (a tanárok se tudják), de ha mégis lenne vmi ötlete, hogy kb. hol próbálkozzak, örülnék ha megosztaná velem :)

Válaszát előre is köszönöm!
Üdv:
Kati

Kedves Lina!

Elnézést, mi szinte ismerjük egymást, legalábbis látásból, és hallottam rólad sokat egy ismerősön keresztül. Csak a megszólítást magyarázandó mondom. Szóval. A kérdés komoly, nagyon is. Nekem régirégi konfliktusom van anyámmal, ami megvisel lelkileg. Szeretnék vele jóban lenni, de ez lehetetlen, úgy érzem. Rettenetesen kritikus velem, mivel nem úgy élek, ahogy ő elképzelte helyettem. Szerinte nekem nagyszerű tehetségem lett volna a közgazdaságtanhoz, amivel apám is foglalkozik. Lehet, hogy tényleg így van, oké, jó voltam iskolában matekból meg van agyam, nem érdem, de van, ez tény. De engem nem ez érdekel, hanem elmentem grafikusnak. Sokat harcoltam, hogy az lehessek, ebben nem volt előttem kitaposott út, egyedül önerőből oldottam meg piszok sok munkával. Nem részletezem, nem dicsekszem, de elhiheted. Nem várom, hogy megdicsérjenek ezért, felfopgtam, hogy a szüleim mást vártak, pontosabban főleg anyám /apám jobbfej, ő inkább elfogadja, hogy a magam útját járom, azt mondja az a fontos csak hogy boldog legyek, örül a sikereimnek/ de nem értem egyszerűen, hogy ezzel a dologgal most hogy harminckét éves vagyok, miért szekál még mindig? Mit hisz, hogy mégis közgazdász lesz belőlem? Azt mondom, bocs, igazad van, jobb lesz az nekem? Nem értem egyszerűen! Nem túlzok, komolyan mondom, nincs alkalom, hogy találkoznánk, és fel ne hozna valami ezzel kapcsolatosat, erre utalót. Nem direkten vagy nem mindig direkten, hogy lányom miért vagy te grafikus, de valami pikírt megjegyzést mindig tesz, hogy hát igen, bezzeg ilyen anyagi gondjaid nem kéne hogy legyenek, de te ezt választottad. Meg hogy tudom te azt hiszed, hogy a művészek mind sokat érnek /már nem is tudom, hogy rángatta elő ezt/ meg ilyenek. Miért nem fogad el annak ami avgyok????? Hány év kell még? Azt érzem, ha ennyi nem volt elég már semennyi nem lesz az. Fáj, hogy így van, hogy folyamatosan mást várna tőlem mint ami vagyok. Kérlek segíts!

Lívia