08
04
2011

A férfiak, ha kapcsolatról van szó, nem kérnek belőlem

A problémám elég összetett. Úgy érzem, valahonnan mélyebbről indul az egész, nem új keletű, de újonnan érzem nagy gondnak. Először is, kortársaimhoz képest jóval később sikerült egy párkapcsolatra "szert tennem". 16 voltam ekkor. Előtte volt 15 éves koromban egy nagy szerelmem, aki fél éven keresztül áltatott, majd végül nem lett semmi. Sokáig ragaszkodtam hozzá, de hiába, nem gondolta meg magát. Ő nem akart tőlem semmit. Letettem róla, aztán fél évvel később jöttem össze az első -fent említett- barátommal. Négy hónapig voltunk együtt, végül egy SMS-ben szakított velem. Sokáig padlón voltam miatta, de ezt már könnyebben kezeltem, túltettem magam rajta.

Pár hónap szünet után aztán összejöttem egy másik sráccal. Nagyon aranyos volt, kedves, így hát bizalmat szavaztam neki. Három hét után aztán lefeküdtem vele, így vesztettem el a szüzességem, de nem is volt olyan szörnyű, mint vártam. Egy héttel később szerveztem az együtt töltendő esténket, de telefonon közölte, hogy neki nem lesz jó, nem tud átjönni, inkább kimenne sörözni a haverjaival. Ekkor volt először "furcsa". De nem gond, elfogadtam. Másnap tudtam meg előbb az exétől, aztán tőle, hogy előző este újból összeszűrték a levet a haverokkal sörözés helyett. Kiakadtam, természetesen ki is dobtam. Itt már meg tanultam kezelni egy szakítást, szóval nem őrlődtem magamban hetekig.

Sőt! Egy héttel később egy közösségi oldalon felvette velem a kapcsolatot egy pasi, akivel 2 évvel azelőtt ismerkedtem meg, de csak beszélgettünk, más nem történt, aztán megszakadt a kapcsolat. Tavaly aztán mégis írt. Meglepődtem, elvégre 2 év hosszú idő. De emlékeztem, hogy régen is izgalmasnak találtam a személyiségét, hát belementem. Újból levelezni kezdtünk. Majd találkozót kért. Tulajdonképpen az első olyan pasi volt, akivel úgy éreztem, amolyan "zsák a foltját" effektus van érvényben. De három találkozó után aztán már ő sem volt annyira jópofa, sőt, kifejezetten bunkó és durva lett. Én próbáltam érett emberek módjára megbeszélni, mi is a problémája, de ő hajthatatlan volt. Aztán váltottunk pár levelet, úgy festett, megint minden rendben van. Végül "eltűnt". Egyszerűen nem írt többet, egyik napról a másikra kilépett az életemből. Törölte a telefonszámomat is, nem keresett többé. Ekkor meglehetősen magam alá kerültem, hiszen "egy álmom hullott szét". Azt hittem, végre sikerülhet összehoznom egy normális párkapcsolatot.

Két hónappal később aztán egy újabb pasi lépett a képbe. Úgy tűnt, ő más, mint az eddigiek. Három buliban egymás után leste minden kívánságomat, hosszú időkre kiültünk beszélgetni a csillagok alá. Végül -persze csak miután rákérdeztem- közölte, hogy semmi többet nem akar. Ő sem. Akkor kudarcként éltem meg, de mégis túlléptem rajta. Ezek után viszont óvatosabb lettem. Távolságot kezdtem el tartani az ellenkező nemmel szemben, barátokat/haverokat könnyen szereztem, de senkitől sem akartam többet. Majd tavaly karácsony előtt az egyik legjobb barátom érdekesen kezdett el viselkedni. Vele addigra szinte lelki társak lettünk. Tudott mindenféle lelki problémámról, mindenről. Hónapokig ment aztán vele egy huza-vona. Nem tudtam eldönteni, mit is szeretne pontosan, mert nem úgy viselkedett velem, mint egy barátjával, de nem lépett a továbbiakban. Végül májusban megtettem én a nagy lépést. Elmondtam neki, mit érzek, hogy fontos nekem és úgy érzem, ezzel ő is így van, de nem értem, miért nem lép. Megmondta, hogy ő nem úgy vette észre, mintha félreérthető lenne, ahogy viselkedik velem. Én viszont félreértettem, hiszen ő nem akar ennél többet. Ekkor már szörnyen rosszul éltem meg egy kudarcot. Tudatában voltam annak, hogy az élet megy tovább és szégyelltem magam, mert alapjában véve egy példaértékűen életvidám embernek mondanak. Lelkileg gyengének éreztem magam és azon kezdtem el gondolkodni, hol rontom el mindig. Nagyon nehezen léptem túl ezen, nem is a srác, hanem magam miatt.

Végül egy hónapja elhívott randevúzni egy olyan srác, akivel 3 éve ismerjük egymást. Azóta nagyon jóban vagyunk, de csak mint haverok. Mindig tudott az aktuális pasiügyeimről én pedig az ő nőügyeiről. Egymással beszéltük meg, közben pedig sosem titkolta, hogy tetszem neki. Intelligens pasasnak tartom, a többihez képest meglepően intelligens, figyelmes, valójában maga a főnyeremény. Én két évig mégsem mentem el vele randizni, akárhányszor kérte. Most aztán mégis. Két egymást követő estén aztán nagyon jól szórakoztunk, felülmúlta a várakozásaimat. Megtanultam újra bizalmat szavazni másoknak. Ő megmutatta nekem, hogy talán mégsem ér mindig csalódás és egészen eddig ez a szemem előtt volt, de nem vettem észre...tartott ez eddig. A második randink után aztán feltűnően nem keresett. Addig minden mozdulatomat leste, aztán egyszerűen nem érdekeltem. Én többször írtam neki SMS-t, ímmel-ámmal válaszolt. Aztán írtam neki, hogy találkozni akarok és beszélni. Találkoztunk. Kiderült, hogy hát ő tulajdonképpen nem akar komolyabban semmit. Persze én nem palástoltam, hogy szörnyen haragszom rá. Erre megkérdezte, mennyire vagyok haragtartó. Aztán közölte, hogy ő nem akar velem rosszban lenni semmiképp. Utána meg hogy mi lesz, majd alakul. Mindenesetre azt leszűrtem, hogy Mr. Tökéletes egyetlen hibája, hogy gyakorlatilag képtelen komolyan beszélgetni, ha arra lenne szükség. Folyton elpoénkodta az egészet.

Elnézést kérek, hogy ennyire hosszúra sikerült a beszámolóm, de jobbnak láttam ezt elmondani. Ezek után az lenne a kérdésem, hogy mi lehet velem a probléma? Azzal tisztában vagyok, hogy túl ragaszkodó típus vagyok, persze csak belül. Ki nem mutatom, kívülről inkább vagyok egy "szórakoztató jégcsap"- ahogy ezt mondták.

Úgy vettem észre, hogy a férfiak szeretnek velem beszélgetni, a társaságomban lenni. De ha kapcsolatról van szó, nem kérnek belőlem. Ha mégis, rövid időn belül kiraknak. Időnként egy roncshalmaznak érzem magam. Majd' 19 évesen a leghosszabb kapcsolatom az a 4 hónap volt, az is amolyan gyerekszerelem. Pedig iszonyúan vágyom már arra, hogy valaki végre komolyan vegyen. Szeretethiányom van, afféle szeretet, amit a barátomtól kaphatnék meg.

Annyiszor koppantam, a reményemet mégsem veszítettem el, de már azon gondolkodom, hol ronthatom el folyton. Nem vagyok könnyűvérű sem, mindössze 2 pasival volt szexuális kapcsolatom, azzal, akivel először és utoljára lefeküdtem, valamint az, aki 2 év után újra felkeresett, majd eltűnt. Nem értem, hol lehet a probléma.

Remélem, nem volt túl nagy katyvasz, amit leírtam.
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bettina

04
25
2011

Még mindig a volt pasimat szeretem

Sziasztok segítsetek mit tegyek. Én még mindig a volt pasimat szeretem. 3 évet voltunk együtt de szakítottunk 6 hónapja, de meg mindig halálosan szeretem, és vissza akarnám kapni. A 6 hónap alatt 1 x er taliztunk 1 órára. Hogyan tudjam meg, hogy szeret-e és, hogy kaphatna vissza kérlek segíts Denisza

04
03
2011

Honnan tudhatom, hogy jól választok?

Honnan tudhatom, hogy jól választok-e? Együtt vagyok egy férfivel másfél éve, aki felvetette a házasságot. Nekem tetszik az ötlet, szeretnék családot, amire alkalmasnak találom, és szeretem őt. Azonban elbizonytalanított, nem, talán pontosabb úgy fogalmaznom, hogy bosszant egy barátnőm véleménye, aki emlékeztetett, hogy beszélgettünk róla, nem vagyok szerelmes a barátomba. Tegyük hozzá, hogy ez a barátnőm, aki oly nagyra értékeli a szerelmet, sosem maradt meg egy kapcsolatban sem tartósan. Kedves Karolina, én nem látom problémának, hogy a mi érzelmeink nyugodtabbak, nem olyan szenvedélyesek. Egyébként a szexuális életünk is jó, olyan összhangot élek meg, amit eddig még sosem. Szeretném megtudni a véleményét erről a szerelem kontra szeretet kérdésről, mert mintha ez nem csupán az én kedves barátnőm mániája lenne, hanem sokaké. Lehet, hogy csak én nem értem!

03
28
2011

Honnan tudja az ember, hogy szerelmes?

Kb. fél évig jártam egy fiúval. Most szakított velem, mert nem volt szerelmes. Én még sosem voltam szerelmes, s ebben az esetben sem tudtam eldönteni, mi a helyzet.

A szakítás nem ért váratlanul. (Néhány hónapja felmerült bennem, hogy én szakítok, mert nem vagyok szerelmes, de inkább kivártam, mert nem voltam biztos ebben a szerelem-dologban.Később úgy éreztem, kezdek szerelmes lenni- pl. sokszor elmerengtem napközben, ha eszembe jutott ez a fiú, ilyesmi. De tartok tőle, hogy csak beleringattam magam a szerelembe, mint Bovaryné. Különben van ilyen egyáltalán: valaki beleringatja magát a szerelembe?) Néhány napig levert voltam, de magam is meglepődtem, hogy milyen jól viselem. Igaz, amikor egyik este színházban voltam, ahol a szerelemről volt szó, akkor majdnem sírtam.
Valójában arra volnék kíváncsi, honnan tudja az ember, hogy szerelmes. Mert jelen esetben nekem nagyon jól jönne, ha arra a következtetésre juthatnék, hogy nem voltam szerelmes ebbe a fiúba(így nem tűnnék a magam szemében sem lúzernek), de becsapni sem akarom magam. Furcsa, hogy nem annyira visel meg a szakítás. Ugyanakkor tartok attól, hogy ez csak a vihar előtti csend(1 hete szakítottunk), s majd váratlanul lecsap rám a letargia. Az, hogy nem visel meg, nem azt jelenti, hogy ne erre gondolnék állandóan. Folyton rá gondolok, fantáziálok arról, hogy összefutunk valahol véletlenül, s persze én nagyon szép leszek és vidám, ő pedig jól megbánja, hogy dobott:) Ez, azt hiszem, érthető ábrándkép részemről.
 
Titokban arra is számítok, hogy felkeres, hogy kezdjük újra. Ennek nem lenne sok teteje, hiszen elég langyos volt eleve a kapcsolatunk, azt felmelegíteni nem lenne egyszerű...
 
Nem tudom eldönteni, hogy ő hiányzik-e vagy a tudat, hogy van valaki, akihez tartozom. Az ő ölelése hiányzik-e vagy az ölelés maga?
 
Kérem, ne írja azt, hogy az érzéseim úgyis megsúgják, mi is a valóság! Mert épp ez a gondom, hogy nem tudom eldönteni. Persze vicces, hogy mással akarom eldöntetni ezt az egészet...
 
Még szeretném megtudni, mennyibe kerül egy ülés Önnél. Nem tudom, mire is lenne szükségem(nem csak e konkrét eset-szakítás-kapcsán, hanem úgy egyáltalán), de már régóta gondolkodom azon, hogy pszichológussal beszélgessek magamról. A személyes kapcsolat felvételére ugyan más e-mailcímet adott meg,de gondoltam nem levelezem kétfelé.
 
Elég hosszú lett a levél, köszönöm a türelmét hozzá!
03
16
2011

A szerelmem mindig féltékenykedik

Az a problémám hogy szerelmem mindig féltékenykedik, pedig én sosem csalnám meg, nem vagyok az a típus. Annyit bizonygattam neki hogy csak őt szeretem! Többször úgy tűnt hogy elhitte, aztán másnap kezdődik elölről, napjában nyolcszor-tízszer felhív hogy mit csinálok, kivel vagyok. Nem bírom tovább! 
Előre is köszönöm
Üdv

családi fotózás: gyermekfotózás, babafotózás profitól | Operatőr-bérlés Videófelvétel készítés | Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)