07
15
2011

Ha miattam nem képes új párkapcsolatba kezdeni, akkor miért hív?

Egy kis segítségre lenne szükségem. A párommal 2 évig voltunk együtt. Nagyon szerettük egymást, egymással képzeltük el a jövőt. A probléma az volt, hogy a párom sajnos nem mondta el a dolgokat, amik zavarták őt, inkább magába tartotta. 2 év után ezek a terhek már annyira nyomták a vállát, hogy azt  mondta, időre van szüksége, és legyünk inkább külön. Végül elmondta, hogy mik voltak a problémái. Teljes mértékben egyet értettem velük, de persze mondtam, hogy időben kellett volna szólnia.

Az egyik találkozásunk alkalmával megbeszéltük, hogy nem keressük egymást egy ideig, majd ő egy hétre rá felhívott, később írt SMS-t azzal kapcsolatban, hogy hogy vagyok, mik történtek velem. Én ezekre reagáltam, de semlegesen. Úgy voltam vele, hogy én nem keresem, mert akkor csak összezavar. Végül egy hétre rá felhívtam, hogy találkozzunk, igent mondott. Amikor együtt voltunk, minden jó volt, nagyon sokat nevettünk, mondta, hogy várta, hogy keressem. Rosszul esett neki, hogy nem tudja mi van velem. Azt is mondta, hogy most nagyon sokáig nem akar párkapcsolatot, mert nem tudja túl tenni magát kettőnkön. Utána 4 napon keresztül felhívott, hogy mi van velem, leveleztünk is, nagyon kedves volt hozzám végig. Majd ismét én kerestem őt, hogy csináljunk közös programot, de azt mondta, hogy akkor nem ér rá, mert nagyon sok a dolga. Érezte a hangomon, hogy elég rosszul esett, de ennyibe hagytam. Pár órára rá írt SMS-t, hogy ne haragudjak rá, hogy már van más program, és hogy nagyon sajnálja.

Nem tudom mire vélni a cselekedeteit. Ha azt mondja, hogy miattam nem képes új párkapcsolatba kezdeni, akkor miért hív, ír? Miért hiányolja, ha én nem keresem? Amikor találkozunk miért viselkedik úgy velem, mintha randevún lennénk? Még lehet, hogy ő sem tudja mit szeretne? Mit tegyek? 

Válaszát előre is köszönöm: Anna

04
25
2011

A férjem el akarja venni tőlem a fiamat

Kedves Karolina!

Lassan 26 éves nő vagyok és van egy 2 éves fiam. Párommal ma úgy néz ki véget ért a kapcsolatunk. Sajnos a fiammal védekezik és elakarja vetetni tőlem. Képes a hazugságokra is,hogy bejelenteti magát, hogy munkája van sőt, hogy háza is csak, hogy ő kapja meg a gyereket. Sajnos több hülyeséget követtem el az életemben így nem kapok erkölcsit és felfüggesztés alatt álok így nem tudom,hogy van-e esélyem munkahelyre. Szüleim nem tudnak segíteni. Kihez tudok fordulni, mert már teljesen megbolondulok és félek,hogy netán feladom az életemet. Mert ha elveszi a fiamat minek éljek.Köszönöm a választ előre is.

Anita
04
23
2011

Nem tudom, tudnék-e fél évig hazugságban élni

24 éves vagyok, egyetemre járok, mondhatom hogy az életem úgy halad előre ahogy én szeretném. Egy dolgot kivéve! 1éve abba kellett hagynom a modellkedést (5évig modellkedtem itthon és külföldön) mert egy hormon változás miatt híztam 25kg-ot!!!

Ez teljesen felborította az életem... ugyan 3 hónapja szedek egy gyógyszert ami szépen beállította, de most a kilók megmaradtak...és nem nagyon tudok lefogyni.

Nyilván közben én is vágyom szeretetre ezért regisztráltam egy társkereső oldalra, ahol megismertem valakit! ő 13évvel idősebb nálam, ami nem baj, mindig is idősebb párjaim voltak. telefonon, skypeon beszélünk mert ő vidéki én pesti vagyok.

Neki már kialakult élete, egzisztenciája van. én nem mertem neki elmondani hogy meghíztam (a képen csak arcos kép volt) kb 2 hónapja beszélgetünk minden nap, sokat. Kicsit talán megis szerettük egymást.. ő mindenképp találkozni akar már jó ideje, ami jogos. A vizsgaidőszakra , szakdolgozatra (végzős vagyok) hivatkozom . De ezt sokáig nem lehet már húzni nyilván! Nem tudom hogy mondjam el Neki, mert idő közben nekem is elégé fontos lett ő . Fájna ha elmenne ezért... De megérteném mert tényleg hazudtam neki. És azért nem mindegy hogy 55kg valaki vagy 80kg!

Már beszéltem dietetikussal és járok edzésre is, de sok idő kb fél év, háromnegyed év amire újra a régi lesz a külsőm.

Gondoltam rá hogy azt mondom neki elutazom külföldi nyelviskolába erre az időre és ha hazajöttem találkozunk. és szerintem még el is fogadná. De nem tudom tudnék e fél évig hazugságban élni. mert már most elég megterhelő!
ön szerint mi a válasz? Hogy kell ezt előadni? egyáltalán elő kell vagy hagyjam elmenni? Várom válaszát köszönettel, Anna

 

04
13
2011

A halál gondolata egyre inkább átjárja a lelkemet

2009 januárjában elvesztettem édesanyámat 22éves voltam ekkor. Egyik reggel akart menni dolgozni, s csak úgy rosszul lett..., mire a mentők kiértek már nem tudtak segíteni rajta, diagnózis: hirtelen halál, malignus szívritmuszavar.Még most is látom magam előtt a jelenetet, s nem tudtam felfogni, hogy nincs többé, sőt még most sem tudom. Valahogy úgy képzelem, hogy ez csak átmeneti állapot. Annak ellenére, hogy próbáltam, s próbálok is erős lenni, a halál gondolata egyre inkább átjárja a lelkemet. Nagyon félelmetes nekem, hogy egyik pillanatról a másikra történhet vmi, s nincs tovább. édesapámmal nem éltek együtt. én Anyukámmal Szegeden, Ő 80 km-re lakott tőlünk. Ez most is így van. Naponta legalább 5ször hívom, hogy biztos jól van e, hogy nem történt e vele vmi baj..., ha ott vagyok nála, alig tudok aludni, mert azt nézem biztos lélegzik e még.... Próbáltam, de ezzel nem tudom hogyan tudnék megbírkózni. Szerencsémre van viszont egy párom, aki mindenben mellettem áll, de félek, hogy előbb utóbb megunja a \"hipohonderségemet\". Többször beszéltünk róla, hogy lehet segítene, ha elmennék pszichológushoz, de sajnos a lakáskölcsön mellett, amit még Anyukám vett fel, már nincs rá keret..., pedig úgy érzem, hogy egy beszélgetés vki hozzáértővel jót tenne..., viszont a pszichiáter már olyan ijesztően hangzik, s gyógyszert egyébként sem szeretnék szedni...
Mi lehet akkor sz
ámomra a megoldás?
Köszönettel : B.A.

04
08
2011

Rajtam keresztül találják meg a nagy Őt

26 éves lány vagyok, az a bajom, hogy nekem mindig ugyanúgy érnek véget párkapcsolataim. Mialatt velem van a pasim, megismerkedik valaki mással, és azzal összejönnek. Magyarul rajtam keresztül találják meg a nagy Őt. Volt hogy konkrétan rajtam keresztül, tehát hogy barátnőmmel jött össze a fiúm, de volt hogy nem ismertem a lányt. De mintha én serkenteném, hogy hirtelen felnyíljon a szeme a fiúknak, és meglássák a nagy őt, aki nem én vagyok. Ebből már nagyon elegem van. 

Lili

03
25
2011

családi fotózás: gyermekfotózás, babafotózás profitól | Operatőr-bérlés Videófelvétel készítés | Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)