03
12
2012

Szépen lassan pokollá vált az életem

A kálváriám régre nyúlik vissza, mégis az utóbbi időben kezdem azt érezni, hogy megőrülök. Kezdem az elején. Vidéki srácként végre a fővárosba költözhettem főiskolásként. Ebben az volt legjobb, hogy apám végre nem szabott nekem meg semmit, önálló voltam, hétvégente hazajártam, akkor meghallgattam a szokásos vérszívását, majd visszautaztam.

Annyit kell még rólam tudni, hogy küzdősportra jártam, továbbá heti ötször edzőterembe. Ezt azért írtam le, mert a későbbiekhez szükséges.

 
Körülbelül augusztus óta szépen lassan pokollá vált az életem. Két éves kapcsolatom szakadt meg, mert a barátnőm, miután írtam neki egy diétás étrendet, és lefogyott (egyáltalán nem volt kövér, inkább csak teltkarcsú) nemes egyszerűséggel lecserélt egy audis gazdag srácra.
Az élet ment tovább, új lakótársam lett közben, próbáltam szakdolgozatot írni, a fősulin egy csoporttársammal közelebb kerültünk egymáshoz.
 
És itt indult el a lavina, a barátaim szépen elkezdtek összeköltözni a barátnőikkel, egyre kevesebbszer tartottuk a kapcsolatot. Mondanom sem kell, hogy ők már kereső „felnőttek” lettek, míg Én továbbra is csak a főiskola mellett dolgoztam.
 
Decemberben a csoporttársammal is hajszál pontosan ugyanabba a cipőbe léptem bele, mint az exbarátnőmmel. Szintén miután párductestű lett a rengeteg edzés és diéta miatt, megszakította velem a kapcsolatot. De annyira, hogy úgy elmegy mellettem köszönés nélkül, mintha soha nem is ismertük volna egymást. A lakótársam lelépett, természetesen nem kevés tartozást halmozva fel közben, amit most nekem kell nyögni. Apám megállás nélkül veszekszik velem, hogy miért nem vagyok hajlandó hazaköltözni, mikor már rég végeznem kellett volna a főiskolával. Minden héten ugyanaz a szöveg, nem edzeni kell hanem dolgozni, munka után ha elmegyek a haverokkal miért mész el már megint, nem kell velük találkozni, ha van barátnőm nem kell vele találkozni, majd ráér amikor nincs munka. Félreértés elkerülése végett saját vállalkozása van, és mindent velem csináltat. Nem büdös a munka, de például nyáron a heti 7 nap 18 órában azért az sok. 25 éves vagyok, de még mindig kerülöm, és próbálom a lehető legrövidebb időt a környezetében tölteni. Gyerekkorunk óta terrorban tart engem és a húgomat. Egyfolytában ellenőriz mindennel, és ha valami nem úgy van, ahogy ő gondolja, akkor biztos hazudok, és átverem. Nem mondok neki már semmit, egyszerűen kitalál dolgokat, amiket elhisz és emiatt üvöltözik velem
 
A volt lakótárs tartozása és a közben folyamatosan érkező számlák miatt egyszerűen már edzeni sem tudok lemenni. A napi 3 zsemle kategóriáját tartom, és suli mellett éjszakára járok dolgozni, miközben a körülöttem lévő emberek épp lakást vagy kocsit kapnak vagy vesznek. Úgy érzem kezdek megőrülni, mindenki akinek eddig segítettem, az most elfordult tőlem, kb a heti egyszeri mizu hogyvagy szintű beszélgetések lettek a barátságokból.
Az említett lány miatt is szintén teljesen a padlón vagyok, továbbá az anyagi kilátástalanság és az úgynevezett egyedüllét, annak ellenére, hogy rengetegen vesznek körül.
 
A problémáimat soha nem szoktam elmondani senkinek, inkább mindig magamban tartok mindent. Viszont az utóbbi hetekben egyszerűen nem bírom, próbálom a jópofát vágni a környezetemnek, nem mutatni ebből az egészből semmit, de úgy érzem, hogy kezdek belezavarodni. 2 méter és kb 110 kiló vagyok. A rengeteg edzés miatt, amit régebben rendszeresen csináltam, nem épp egy kis darab ember vagyok, ennek ellenére az utolsó 40 kilós kisfiú is a környezetemben rajtam köszörüli a nyelvét, ami szintén egy olyan mértékű dühöt vált ki belőlem, amit csak nagyon nehezen tudok magamban tartani, annak ellenére, hogy általában nem szoktam felvenni az ilyet.
 
Nem egyszer észrevettem már magamon, hogy kezdek megzavarodni, főleg amikor épp eladó lakást vagy kocsikat nézegetek, mikor még kifizetetlen csekkek hevernek az asztalon, annak ellenére, hogy nem én tehetek róla, hogy ilyen anyagi helyzetbe kerültem. Mindig a spórolós, tartalékolós típus voltam, a barátaim viszont sosem, és most nekik bejött az élet, én meg pofára esek lassan minden téren.
 
Az emberek lassan észre sem vesznek… továbbá zavar, hogy mindenki kihasznált, akiben eddig megbíztam…
Mit tehetnék ebben a helyzetben?
 
Üdv:
Péter

 

02
12
2012

Mostanában elég divatossá vált a leszbikusság

17 éves vagyok, és úgy érzem, hogy vonzódok a nőkhöz. Sajnos mostanában elég divatossá vált a leszbikusság, de mióta az eszemet tudom, mindig is vonzódtam a Nőkhöz. Már nagyon sokat olvastam erről a beállítottságról, és hogy mi lehet a háttere, vagy hogy egyáltalán hogy alakul ki... kb. 4-5 éve döbbentem rá, h tényleg érdekelnek a nők..de miért van az, hogy csak az idősebbek..? (ez alatt nem a 20 évesek értem, hanem a 30+... ) és nagyon szeretném megtudni, hogy miért van ez.. volt már barátom is.. de nem érdekeltek. Nővel is volt már szexuális kapcsolatom.  Addig csak azt hittem, h kíváncsiság, de nagyon úgy tűnik, hogy nem, és nem nagyon tudok én sem eligazodni ezen, mert akárhány leszbikussal beszéltem, és elmeséltem neki, h én inkább az idősebb nőkhöz vonzódok, egy olyan Leszbikus nővel sem beszéltem, aki ugyan így lenne vele... Nekem inkább a nőiesebb nők tetszenek, és idősebbek.. a velem egykorúak nemigazán.. 

Igazából ezt szeretném megtudni, h tényleg leszbikus lennék-e, és miért van ez h csak az idősebb nők! Előre is köszönöm a válaszát!
Üdv: Zs.

11
07
2011

Apám azt üvöltötte húzzak dolgozni, ne élősködjek

Fiatal, 20 éves, kitartó, életerős, vidám egyetemista lány voltam májusig. Édesapámmal sosem volt közeli kapcsolatom, egy link embernek tartom. Négyszer volt házas, három gyereke van három nőtől, és adósságspirálba került a saját hibájából. Párommal élek, és mivel még nappali tagozaton tanulok, jár édesapámtól a gyerektartás részemre. Mivel nappali tagozaton járok, nem tudok munkát vállalni, mert az a tanulás, vagy az alvás rovására menne. Májusban azonban felhívott magához, közölte, hogy ,,húzzak dolgozni", és hogy ,,ne élősködjek", mert ,,ő már tizenöt évesen dolgozott, és hazaadta a pénzt a szüleinek". Egyébként is, szerinte csak ,,koptatom a fenekem az iskolapadban", és ,,ne élősködjek rajta", úgyis ,,csak kiadással járok". Ennél persze csúnyábbakat is mondott, csak nem írom le, mert a nyomdafesték és az illem nem tűrné ezeket a szavakat és mondatokat... Üvöltött velem, csapkodott, attól tartottam, nekem esik, remegett az idegességtől végül pedig bevágta az orrom előtt az ajtót, mikor próbáltam elmenekülni. Megjegyzem, már mikor megérkeztem hozzá, láttam, hogy itt lesz valami. Nem szóltam semmit, nem tettem megjegyzést, ami miatt kiakadhatott volna. 

Rettenetesen fájtak a szavai, főleg, hogy mindig nagyon jól tanultam, különórákra jártam kiskoromban, rengeteg versenyen vettem részt, sportoltam, tanultam, tettem a dolgom. Ő azonban nem volt kíváncsi rám, nem vette igénybe a hétvégi láthatásokat, nem hívott, nem látogatott meg szinte sosem. Később igyekeztem szorosabbra fűzni a viszont vele, ám mikor találkoztunk, az lett a vége, hogy kipanaszkodta magát, és hazament, egyáltalán nem érdekeltem. 

A fent említett kiborulása után én nem kerestem őt, ő ugyan hívott rá néhány hétre, de képtelen voltam felvenni. Szeptemberben kezdődtek a rosszulléteim. Mindentől hányingerem volt, gyűlöltem a szagokat, képtelen voltam főzni, vagy enni, minden keserves volt.(Megjegyzem, nem vagyok várandós.) Öklendeztem az aluljáróban, nemcsak a hajléktalanok, hanem a pékáruk szagától is. Éjszakánként minimum fél órába telik, míg sikerül elaludnom. Nagyon sokat sírtam, iszonyúan megbántott, hiszen én mindig küzdöttem a szeretetéért, erre kiderül (nyíltan kimondta), hogy én csak egy kolonc vagyok számára. Ha meglátom, hogy hív, ismét gyomorgörcsöm van... Egy ideig utalta a számlámra a pénzt, ám mikor a testvéremmel megüzente, hogy az e havi gyerektartást csak akkor kapom meg, ha felmegyek hozzá, szinte pánikrohamot kaptam. Sírtam, alig kaptam levegőt, majdnem hánytam. Lehet, hogy ennyire félek tőle? Vagy ennyire nem tudom megemészteni, hogy nem szeret? Ennyire meggyűlöltem? Mit tehetnék?

Köszönettel: 

A ,,koloncgyerek"

10
19
2011

15 éve körülmetéltek, érzéketlené vált a hímvesszőm

34-éves vagyok, házas. Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy 15 éve körülmetéltek és mivel nincs meg a fitymám, ami védené a makkot, így érzéketlené vált a hímvesszőm. Vagyis nem teljesen, de nehezebb a dolog. Nem érzem úgy a hüvelyt, mikor szexelünk és így zavarni szokott és el száll a merevedés. A maszturbálásnál nem szokott gondot okozni, mert akkor én ott úgy fogom ahogy pont jó, és olyan erősen ahogy nekem izgató. De azért az sem olyan mint rég. De maga a szex az nem az igazi. És ezt a párom is észre vette (mivel lelelankadt) és ekkor meg még jobban bepánikolok, hogy ő mire gondol, hogy biztos, hogy arra hogy nem kívánom őt és stb. És ezt látom is rajta, hogy rossz neki. és ilyenkor már újra sem éled a merevedés. Szóval az ilyen problémára van megoldás? Van valami lehetőség ami javít rajta és nem gyógyszer aminek egyéb mellékhatásai vannak? Vagy bármi. Segítségét előre is köszönöm!

További szép napot!

Üdvözlettel

A.

10
17
2011

Idegesít benne, hogy 11 év után is kedveskedni akar

27 éves 2 gyerekes anyuka vagyok, a férjemmel 11 éve vagyunk együtt. nem szeretek vele lenni minden idegesít benne még az is ahogy ennyi évután még mindig kedveskedni akar de még mindig nem tudja hogy mi az amit szeretek semmilyen téren. már éltünk külön is de akkor pedig nagyon hiányzott.

Igazából nem is tudom hogy miért irtam önnek, talán csak azért hogy valakinek elmondhassam ezt.

köszönöm.

10
12
2011

Szexfüggő vagyok. Kasztráltassam magam?

Egy orvos válaszol rovatban Pszichológust javasoltak. Fura, vagy lehet hogy nevetséges problémával fordulok önhöz.

Igazság szerint nem is tudom, hogy kihez fordulhatnék.

A problémám az, hogy túl nagy a szexuális étvágyam, illetve nem az a baj, hogy sokszor szeretném, hanem hogy szinte minden nővel szeretnék, akivel találkozom. Mivel feleségem van, ez nem jöhet szóba.

Tavasszal volt egy un. magas kasztrációm, egyik herét eltávolították,hererák miatt, akkor szóba került, hogy mindkét here eltávolításakor a vágy elmúlik. Ezen gondolkodom,hogy ezt kellene tenni. Hülyeség?

Elnézést az őszinte, szókimondó levélért.

10
10
2011

Elege van a családomból

Tanácstalan vagyok a férjemmel kapcsolatban, nem tudom, hogy mit kellene tennem: válnom vagy megváltoztatnom (megváltoznom)???

29 éves vagyok, férjem 36, van egy 1 éves kislányunk. Jó anyagi körülmények közt élünk, ebből nem adódik problémánk, illetve csak közvetve, mert amikor Testvéreméknek kellett, akkor segítettem olyan formában, hogy pl. visszahívtam őt telefonon, inkább én utaztam hozzájuk stb., hogy neki ne legyen költsége stb., de szerintem ez teljesen normális és elfogadható dolog, amit a férjem azóta is a fejemhez vág. Kezdetben csak a nagynénémet szídta (nagyon csúnya és elfogadhatatlan stílusban), aki testvéremmel együtt 11 éves korunk óta nevelt, mert szüleink meghaltak. Ahogy anyósom mondta: "ő csak egy gyám, le kell rázni..." Nagyon sok vitám volt anyósomékkal: hogy a nagynéném sosem lesz nagymama, ő nem szült stb. Sajnos azóta ezt az elvet vallja a férjem is (igaz, hogy csak kb 2 hetente beszélnek mostanában, de nagyon a befolyása alatt van), és most már az ikertestvéremet is szídja, még az ő 3 éves kislányukat is, holott ők tényleg nem tettek ellene semmi rosszat, rendesek nagyon a sógorommal együtt.

A legnagyobb baj az, hogy amikor férjemmel összevitázunk valami apróságon ő mindig felhozza a testvéreméket, hogy gyűlöli őket, elege van a családomból (tény, hogy minden hétvégén találkozom velük), az ő anyjának semmit nem lehet, bezzeg a testvéreméknek igen, és sajnos már engem is olyan jelzőkkel illet, amit itt inkább nem írnék le... Gyűlölettel beszél olyankor rólam is, azt is a szememre vetette, hogy a kislányunk inkább anyás egyelőre.

Kétségbe vagyok esve, mert van, hogy egyik nap virágot kapok, és "csodálatos anya" vagyok, másnap reggel viszont már a "háta közepére sem kíván". Néha azt gondolom, hogy nagy segítségre lenne szüksége a férjemnek, inkább támogatnom kellene, mert nem volt kitől tanulnia érzelmi intelligenciát, empátiát. Önző viselkedést látott egész életében az édesanyjától (aki több évig pl. a saját lányával sem beszélt, pedig két unoka volt ott: ott is a lánya férjének a családjával voltak állítólag nagy gondok...). Apósomnak még él az édesanyja, én őt nem is ismerem, a kislányom sem fogja megismerni a dédit, mert ő is rossz ember állítólag, senki sem jó... Férjem is így van ezzel. Lassan kiöli (kiölte) belőlem az érzéseket, már az együttlétek sem olyanok... Félek attól is, hogy majd a kislány előtt érezteti, hogy nem kedveli testvéreméket, nagynénémet, én pedig nem szeretném úgy nevelni őt, hogy senki sem jó.

Meddig érdemes változtatni, várni? Fiatal vagyok, boldogtalan, azt látom, hogy a férjemnek is alig okoz valami örömet (a pénzen kívül sajnos), mit tegyek? Ha őszinte akarok lenni önmagamhoz, akkor én a válás irányába hajlok, de félek a környezet véleményétől is, attól pláne, hogy ez milyen hatással lesz a kislányra később stb. Nem hinném, hogy az a stílus, ahogy a férjem beszél velem, normális lenne, illetve köteles lennék eltűrni, mert mindenhol vannak problémák, de attól még nem hordják le mindennek az embert, tele gyűlölettel, utálattal. Jól gondolom? Még tudnék mesélni bőven, de talán ennyi is elég lesz, hogy felvázoljam a helyzetemet. Előre is köszönöm tanácsát! Nagyon várom, köszönöm!

Erika

családi fotózás: gyermekfotózás, babafotózás profitól | Operatőr-bérlés Videófelvétel készítés | Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)