Kérdezz - felelek

Kedves Bujdosó Karolina!

Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt. Komoly problémákkal küzdök, úgy érzem. Édesanyám meghalt tavaly szeptemberben, és azóta nem tudok kialakítani párkapcsolatot. Helyette inkább hagyom, hogy sodródjak, és csak egy férfivel tudok lenni, akit szeretek, de akit én komolyabban nem érdeklek. Tisztában vagyok a saját érzelmeimmel, és azzal, hogy mindig is szeretni fogom őt. De ez a tény eddig nem akadályozott meg a párkapcsolat keresésben.

Anyám halála óta azonban egyszerűen képtelen vagyok idegen férfiakkal megismerkedni. Mert ismerőseim alig vannak, időm se lenne ismerősökre. Így egyedülállón meg csak bántanak az itthoniak is, nem érzem magam elég erősnek. Egyszerűen úgy érzem, hogy képtelen lennék felvállalni egy kapcsolatot. Ez korábban nem jelentett akadályt, mert elég szépen el tudom nyomni a saját érzéseim, és mindig is felül tudtam kerekedni rajtuk, és magamra tudtam erőltetni dolgokat. Ez máshogy nem is lehetséges, és tudom, hogy tovább kell lépnem, és a boldogtalanság nekem nem probléma, nem várok el mindent az élettől.

Én egy párkapcsolatot szeretnék, ha nem szeretem különösebben, az nem érdekel. Úgy érzem, hogy én már megtaláltam, akit szeretek. Aztán úgyis előbb-utóbb megszeretem a másikat. Nem szeretek várakozni és türelmetlen vagyok. Amikor pedig nem vagyok képes megjelenni egy-egy találkán, akkor meg utána hosszú napokig kínlódom, és őrlöm magam, amitől még jobban legyengülök idegileg. De úgy érzem, hogy erőltetnem kell, mert 25 éves vagyok és nő, és egyre kevesebb esélyem van párt találni, és nem is bírom egyedül. Nagyon nehéz egyedül. Nem vagyok párkapcsolatfüggő, 23 éves koromig senkim se volt. De olyan családi problémáim vannak, melyekre megoldást jelentene egy párkapcsolat.

A kérdésem tehát az lenne, hogy mégis mennyi ideig tarthat ez? Ezt megtudhatom valahonnan? Vagy most már a harmadik x előtt ne is számítsak arra, hogy tovább tudok lépni? Igazából én depresszióval is küzdök, gyanúm szerint bipoláris zavarral küzdök. Nem egyszerű az élet. Azon túl naiv is vagyok és hiszékeny. Bár igyekszem fejlődni. Sajnos nem éppen szerencsés a személyiségem, mondjuk igyekszem elfogadni önmagam. Nagyon nagy segítséget jelentene, ha esetleg tudna mondani könyv címeket, ahonnan tudnék tájékozódni. Interneten semmit se találtam, de még majd az angol oldalakat is megnézem. Köszönöm a szíves segítségét.

Üdvözlettel: Erzsébet

Sajnos édesapám 1 éve halt meg szörnyű balesetben! És nagyon nehéz ezt feldolgoznunk! Hárman vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb! Van egy húgom és egy öcsém! Az öcsém nagyon nehezen viseli apa hiányát, sajnos rossz irányba halad, amit se én, se anyukánk nem tud megakadályozni! Az alkoholhoz fordult 18 évesen, nagyon agresszív és durva egy egyéniség lett, kérem segítsen, írja meg, hogy mit is tehetnénk! Kérem adjon tanácsot!!! Előre is köszönöm

30 éves leszek májusban. Édesapám elment, elhagyta anyukám, édesanyám meghalt.!! 

Én anorexiás lettem ezután, de azért is, mert sokat csúfoltak disznónak.
Nagyon lefogytam, és több mint valószínű, sok sérülést szereztem a szervezetemben.

Pánikbeteg lettem, és folyton, ha nem jutok inni vagy ennivalóhoz (pl nincs pénzem, vagy véletlen nem viszek magammal) akkor mintha szédülnék, reszketnék, stb... Vércukromat mindig mérik, és jó!!!

Csak akkor nem tudom, miért van az h azt érzem, szívinfarktusom lesz, vagy leáll a szívem, és meghalok!!!
Súlyos szorongásom van!!

A probléma amivel önhöz fordulok, egy 10 évvel ezelőtti haláleset miatt alakult ki. Az öcsém halála után 15-20 kilót híztam, gyakorlatilag 2 hónap alatt, úgy, hogy az életmódom nem változott! Nem ettem sokat, és mozgok is eleget!! Azóta ezzel küzdök sajnos! Az anyagcserém (ami azelőtt remekül működött) egycsapásra lelassult! Próbáltam számtalan fogyókúrát, vizsgáltak orvosok...de semmi átütő eredmény! Most várok mellékvesehormon eredményekre, de félek, ez sem mutat majd semmit. Úgy érzem, már évek óta nem nyomaszt lelkileg az öcsém elvesztése...de ahogy mondják...minden fejben dől el! Lehetséges, hogy ön lát ebben összefüggést? És ami fontosabb...esetleg megoldást? Létezik, hogy lelki oka van a túlsúlyomnak?
Várom megtisztelő válaszát!
üdvözlettel: Vik

2009 januárjában elvesztettem édesanyámat 22éves voltam ekkor. Egyik reggel akart menni dolgozni, s csak úgy rosszul lett..., mire a mentők kiértek már nem tudtak segíteni rajta, diagnózis: hirtelen halál, malignus szívritmuszavar.Még most is látom magam előtt a jelenetet, s nem tudtam felfogni, hogy nincs többé, sőt még most sem tudom. Valahogy úgy képzelem, hogy ez csak átmeneti állapot. Annak ellenére, hogy próbáltam, s próbálok is erős lenni, a halál gondolata egyre inkább átjárja a lelkemet. Nagyon félelmetes nekem, hogy egyik pillanatról a másikra történhet vmi, s nincs tovább. édesapámmal nem éltek együtt. én Anyukámmal Szegeden, Ő 80 km-re lakott tőlünk. Ez most is így van. Naponta legalább 5ször hívom, hogy biztos jól van e, hogy nem történt e vele vmi baj..., ha ott vagyok nála, alig tudok aludni, mert azt nézem biztos lélegzik e még.... Próbáltam, de ezzel nem tudom hogyan tudnék megbírkózni. Szerencsémre van viszont egy párom, aki mindenben mellettem áll, de félek, hogy előbb utóbb megunja a \"hipohonderségemet\". Többször beszéltünk róla, hogy lehet segítene, ha elmennék pszichológushoz, de sajnos a lakáskölcsön mellett, amit még Anyukám vett fel, már nincs rá keret..., pedig úgy érzem, hogy egy beszélgetés vki hozzáértővel jót tenne..., viszont a pszichiáter már olyan ijesztően hangzik, s gyógyszert egyébként sem szeretnék szedni...
Mi lehet akkor számomra a megoldás?
Köszönettel : B.A.