Kérdezz - felelek

Mindig stresszesebb voltam a kortársaimnál, sokkal könnyebben felidegesítem magam, mint az emberek általában, azonban ez év februárjában egy szombati reggeli közben rosszul lettem (elkezdett zsibbadni a két karom, elsötétedni a világ, hevesen dobogott a szívem), azt hittem, hogy szívinfarktusom lesz. Az ügyeleten kiderült, hogy teljesen rendben volt az EKG-m és a vérnyomásom is. Pár hétig mintha eltűntek volna a tünetek, de áprilistól folyamatosan (heti többször, néha naponta többször) rohamaim vannak, folyamatosan szorongok. Egyszer a villamoson lettem rosszul, és nagyon megijedtem.

Egy pszichológussal beszéltem telefonon, aki azt mondta, hogy ez pánikbetegség, de abból, ahogy beszélek vele azt a következtetést vonja le, hogy nem annyira súlyos még.

Sajnos a munkámra is kihatással van a betegség, mert nem tudok már koncentrálni normálisan a munkámra, nagyon hamar elfáradok szellemileg és állandóan "tompának érzem a fejem".

Volt már egy teljes kardiológiai kivizsgálásom is, Holtert is viseltem egy napig, aminek jó eredménye lett, vagyis a szívemmel semmi baj sincs.

Két hónapja mentem hozzá életem szerelméhez mégis folyamatosan pánikrohamaim vannak, ahelyett hogy életem legboldogabb perceit élném. A Férjem mellettem áll, és mindenben segít, pedig néha önmagamat is nehéz elviselnem...

Nem szeretnék ilyen fiatalon antidepresszánsokat szedni, ráadásul szeretnénk babát is minél hamarabb, azonban amíg én nem vagyok a saját lelkem/testem ura, addig hogy vállaljak felelősséget egy csöppségért? Csak a régi önmagamat szeretném visszakapni, szeretnék ugyanolyan mosolygós, jókedvű lány lenni, mint régen, szeretném újra élvezni az életet! 

Tudom, hogy pszichológushoz/terápiára kellene járnom, de anyagilag megterhelő lenne és azt sem tudom, hogy kihez fordulhatnék.
Válaszát előre megköszönöm!
Tisztelettel,
Pánikbeteg

A probléma amivel önhöz fordulok, egy 10 évvel ezelőtti haláleset miatt alakult ki. Az öcsém halála után 15-20 kilót híztam, gyakorlatilag 2 hónap alatt, úgy, hogy az életmódom nem változott! Nem ettem sokat, és mozgok is eleget!! Azóta ezzel küzdök sajnos! Az anyagcserém (ami azelőtt remekül működött) egycsapásra lelassult! Próbáltam számtalan fogyókúrát, vizsgáltak orvosok...de semmi átütő eredmény! Most várok mellékvesehormon eredményekre, de félek, ez sem mutat majd semmit. Úgy érzem, már évek óta nem nyomaszt lelkileg az öcsém elvesztése...de ahogy mondják...minden fejben dől el! Lehetséges, hogy ön lát ebben összefüggést? És ami fontosabb...esetleg megoldást? Létezik, hogy lelki oka van a túlsúlyomnak?
Várom megtisztelő válaszát!
üdvözlettel: Vik

19éves férfi vagyok. Pár hónappal ezelőtt egy komolyabb mandulagyulladásom volt. Tünetként jelentkezett nálam egy elég bosszantó folyamatos hányinger, rosszullét. Nem mertem bejárni előadásokra, nem akartam, hogy ott mindenki előtt rosszul legyek. Kerültem az olyan helyeket ahol sokan vannak, féltem, hogy baj lesz ott mindenki előtt. A mandulagyulladás gyorsan elmúlt, de a rosszullét belém idegződött. Nem mondom azt, hogy nagyon súlyos lenne a probléma, de most is nehéz rávenni magam, hogy bejárjak előadásokra, vagy hogy egy nagyobb üzletbe bemenjek. Attól félek még most is, hogy rosszul leszek. Állandóan azt a gombócot érzem a torkomba. Tudom, hogy ez csak lelki probléma, tudom, hogy semmi más bajom nincs. De nem tudom, hogyan felejtsem el ezt a rosszulléteket. Már kezdem észrevenni, hogy megnehezíti az életem ez az állandó szorongás. Szeretnék megint teljes életet élni, de így, hogy folyton azt lesem, hogy olyan helyre üljek suliba ami közel van az ajtóhoz, vagy hogy sietek az üzletbe a vásárlással, ez nagyon elkeserít. Van amikor tökéletesen el tudom terelni a figyelmem, és aztán már nincs semmi baj, de van amikor nagyon bepánikolok és olyankor már a pánik miatt leszek rosszul. Valami hasznos tanácsot szeretnék kérni, hogy miként győzhetem le ezt a félelmet, hiszen tudom, hogy igazából nincs mitől rosszul lennem, de a félelem még mindig itt van.

Válaszát köszönöm szépen!

Nem tudom jó helyre fordulok-e a problémámmal, de ha tud segíteni, vagy van ötlete hova fordulhatnék kérem segítsen. A probléma igazából anyukámmal van. Idén lett ötven éves és egy ideje figyelem a viselkedését, amiből arra következtetek, hogy lehet valami baj van. Mi 3-n vagyunk testvérek, a nővérem 6 éve elköltözött már, abban az évben amikor apukám is elment (egy másik nőhöz). Anyukám látszólag megnyugodott, mert már elég rossz volt a kapcsolatuk. Azonban Édesanyám befordult, nem járt el sehova, nem maradtak barátai, vagy nem volt kíváncsi rájuk apukám miatt, ezt nem tudom. Ez azóta sem változott, sőt szerintem csak rosszabb lett. Sajnos eléggé pesszimista anyukám és ez a dolog talán csak rontott a helyzeten. Úgy tűnt mintha egyre csak fáradékonyabb lenne, de mára odáig fajultak a dolgok, hogy reggel felkel, elmegy dolgozni, hazajön délután, eszik valamit és leül tv-t nézni. Ebből leggyakrabban az lesz, hogy este 7 órakor már alszik a nappaliban és nem is nagyon kel föl reggelig. (Elnézést amiért ilyen részletesen írom le a problémát, de nem tudom melyik részlet lehet fontos). Hétvégéken is ez a helyzet szinte csak eszik és alszik, mintha vegetálna. Már egy ideje takarítani sem szokott, csak dolgozni jár, ez tölti ki a napja érdemi részét. (Egyébként 8 órás munkarendben dolgozik egy irodában). Próbáltam életet "verni" belé, de soha semmihez sincs kedve, mondván fáradt. Nem tudom mit tehetnék, hova fordulhatnék, vagy hogyan vehetném rá arra, hogy belássa ez így nem mehet tovább, és forduljon orvoshoz, amit szinte sosem tesz meg. Nem tudom mekkora lehet a baj. Elég ha én tudnék tenni valamit, vagy ez inkább már orvosi eset? Elég lenne neki valami homeopátiás, gyógynövényes hangulatjavító, élénkítőszer? Vagy inkább vigyem orvoshoz, ha igen tud javasolni valamilyen szakembert, vagy kezdjük a háziorvosnál?

Kedves Karolina!

24 éves fiú vagyok. Fiatal korom ellenére rendkivül jól fizető és megbecsült munkát végeztem. azonban tavasz óta egyszerre omlott össze körülöttem minden. Elváltak szüleim, elhagyott a barátnőm (mindketten gondolkoztunk már egy ideje az együtt vagy külön folytatáson) és véget ért a munka amire méltán büszke lehettem.

Amitóta ezek a nagy változások végigmentek az életemben nem találom a helyemet a világban. Sokszor érzem magamat lehangoltnak. elkezdtem futni 5-10-15 km-eket fogytam jó pár kilót. Nehezen szokom meg, hogy egyedül élek.
Alvással gyakran van próblémám.

Barátok haverok közül mondják hogy esetleg szakemberhez kellene fordulnom.

Ön mit tanácsol?

Ervin

Harmincnyolc éves férfi vagyok, merevedési zavaraim kezdődtek fél éve, házasságban élek, két gyermeket nevelünk, ön szerint inkább szakorvoshoz forduljak, urologushoz, vagy pszichológushoz?

Nekem az a gondom, hogy az elviselhetőnél jobban szorongok, aminek fizikai jelei is vannak (pl. a gerincem körüli izmok görcsben vannak, egyszerűen nem tudom kihúzni magam). Az egy dolog, hogy ezt belülről megélni és elviselni nagyon nehéz, de sajnos a munkakörnyezetem, a kollegáim is érzékeli a depresszió, a szorongás fizikai jeleket: nem tudom kihúzni magam, néha dadogok, nem tudok koncentrálni, feledékeny vagyok, stb. Ez azért gond, mert nem otthon ülő regényíró vagyok, hanem olyan alkalmazott, akinek emberek között és emberekkel kell együtt dolgoznia, sokszor talpraesettséget, magabiztosságot igánylő feladatokat kell ellátnia. Attól tartok, hogy előbb-utóbb olyan mértékben csökken a munkaképességem és a hitelem, hogy a munkámat is elveszítem, ez pedig az eleve megterhelt lelkiállapotom számára újabb kudarcot és terhet fog jelenteni. Pontosan tudom, hogy a legfontosabb feladat az lenne, ha nem a tünetekkel, hanem a tünetek okával (depresszió) foglalkoznék, hisz ha megszűnne a depressszió, annnak fizikai jelei is megszűnnének. Foglalkozom vele, csakhogy ez hosszabb és költséges folyamat (egyelőre nincs pénzem szakemberre). Viszont rövidtávon jó lenne kezelni tudni annyira a tüneteket, hogy a munkakörnyezetem számára nem váljak teljesen hiteltelenné, és jómagam munkaképtelenné, hisz valamiből el kell tartanom magam... És arra is pénzt kéne keresnem, hogy megfizessek egy szakembert. Tehát dolgoznom életbevágó.

Igyekszem sportolni, egy speciális stresszoldó masszázst is kipróbáltam, nem sokat segítettek. Az SZTK-s szakember sem vált be. Gyógyszereket nem szívesen szednék. Őszintén szólva, jelen körülmények között nem tudom mit tudnék tenni azért, hogy belátható időn belül megtanuljam valamennyire uralni a tetteimet. A hosszabbtávú, okokat érintő vizsgálatot ezzel nem helyettesítve.
Ön mit gondol?