Édesanyám befordult, nem járt el sehova, nem maradtak barátai
Nem tudom jó helyre fordulok-e a problémámmal, de ha tud segíteni, vagy van ötlete hova fordulhatnék kérem segítsen. A probléma igazából anyukámmal van. Idén lett ötven éves és egy ideje figyelem a viselkedését, amiből arra következtetek, hogy lehet valami baj van. Mi 3-n vagyunk testvérek, a nővérem 6 éve elköltözött már, abban az évben amikor apukám is elment (egy másik nőhöz). Anyukám látszólag megnyugodott, mert már elég rossz volt a kapcsolatuk. Azonban Édesanyám befordult, nem járt el sehova, nem maradtak barátai, vagy nem volt kíváncsi rájuk apukám miatt, ezt nem tudom. Ez azóta sem változott, sőt szerintem csak rosszabb lett. Sajnos eléggé pesszimista anyukám és ez a dolog talán csak rontott a helyzeten. Úgy tűnt mintha egyre csak fáradékonyabb lenne, de mára odáig fajultak a dolgok, hogy reggel felkel, elmegy dolgozni, hazajön délután, eszik valamit és leül tv-t nézni. Ebből leggyakrabban az lesz, hogy este 7 órakor már alszik a nappaliban és nem is nagyon kel föl reggelig. (Elnézést amiért ilyen részletesen írom le a problémát, de nem tudom melyik részlet lehet fontos). Hétvégéken is ez a helyzet szinte csak eszik és alszik, mintha vegetálna. Már egy ideje takarítani sem szokott, csak dolgozni jár, ez tölti ki a napja érdemi részét. (Egyébként 8 órás munkarendben dolgozik egy irodában). Próbáltam életet "verni" belé, de soha semmihez sincs kedve, mondván fáradt. Nem tudom mit tehetnék, hova fordulhatnék, vagy hogyan vehetném rá arra, hogy belássa ez így nem mehet tovább, és forduljon orvoshoz, amit szinte sosem tesz meg. Nem tudom mekkora lehet a baj. Elég ha én tudnék tenni valamit, vagy ez inkább már orvosi eset? Elég lenne neki valami homeopátiás, gyógynövényes hangulatjavító, élénkítőszer? Vagy inkább vigyem orvoshoz, ha igen tud javasolni valamilyen szakembert, vagy kezdjük a háziorvosnál?
Nagyon nehéz lehet Önnek érzelmileg ez a helyzet, ahogy általában nehéz, ha az ember azt látja, a szülei vannak bajban. Megmenteni nem tudja, mert hiába felnőtt Ön, akkor is a gyereke, ez a szerep nem fog megfordulni. Ettől még persze megpróbálhat neki segíteni.
Amit leír, a passzivitás, aluszékonyság, kedvetlenség lehet a depresszió tünete. (Persze extrém fáradékonysággal testi betegségek is járhatnak.) Az ötvenes évek kritikus időszak (persze, melyik nem az?), a gyerekek lassan felnőnek, a szülői szerep már nem tölti ki a mindennapokat, az ember viszont nem feltétlenül "készült" erre az időszakra a barátságok ápolásával, hobbi kialakításával, olyasmikkel, amik változatlanul örömet jelentenek, hiszen ezek nem tűntek olyan fontosnak, míg gyerekek voltak a gyerekek. Élheti ezt meg valaki úgy, hogy légüres térbe került, ahol nem talál igazi célokat, amik mozgatnák őt.
Biztosan segíthetne egy szakember az édesanyjának, de ehhez persze neki kell akarnia a segítséget. Ön annyit tehet, hogy felhívja a figyelmét erre a lehetőségre (óvatosan, finoman). Legyen tapintatos, mert ha azt a visszajelzést kapja édesanyja, hogy még a gyerekei is segítségre szoruló, szánalomra méltó embernek látják, az nem fog javítani a helyzetén.
Elmondhatja neki őszintén, hogy Önnek fontos az ő boldogsága, és most nem biztos benne, hogy jól érzi magát a bőrében. Megkérdezheti, tud-e neki segíteni.
Amit javaslok: ne kritikát fogalmazzon meg ("igazán kimozdulhatnál néha!"), hanem arról érdeklődjön, neki mire van szüksége.
