A férjem el akarja venni tőlem a fiamat
Kedves Karolina!
Kedves Karolina!
2009 januárjában elvesztettem édesanyámat 22éves voltam ekkor. Egyik reggel akart menni dolgozni, s csak úgy rosszul lett..., mire a mentők kiértek már nem tudtak segíteni rajta, diagnózis: hirtelen halál, malignus szívritmuszavar.Még most is látom magam előtt a jelenetet, s nem tudtam felfogni, hogy nincs többé, sőt még most sem tudom. Valahogy úgy képzelem, hogy ez csak átmeneti állapot. Annak ellenére, hogy próbáltam, s próbálok is erős lenni, a halál gondolata egyre inkább átjárja a lelkemet. Nagyon félelmetes nekem, hogy egyik pillanatról a másikra történhet vmi, s nincs tovább. édesapámmal nem éltek együtt. én Anyukámmal Szegeden, Ő 80 km-re lakott tőlünk. Ez most is így van. Naponta legalább 5ször hívom, hogy biztos jól van e, hogy nem történt e vele vmi baj..., ha ott vagyok nála, alig tudok aludni, mert azt nézem biztos lélegzik e még.... Próbáltam, de ezzel nem tudom hogyan tudnék megbírkózni. Szerencsémre van viszont egy párom, aki mindenben mellettem áll, de félek, hogy előbb utóbb megunja a \"hipohonderségemet\". Többször beszéltünk róla, hogy lehet segítene, ha elmennék pszichológushoz, de sajnos a lakáskölcsön mellett, amit még Anyukám vett fel, már nincs rá keret..., pedig úgy érzem, hogy egy beszélgetés vki hozzáértővel jót tenne..., viszont a pszichiáter már olyan ijesztően hangzik, s gyógyszert egyébként sem szeretnék szedni...
Mi lehet akkor számomra a megoldás?
Köszönettel : B.A.
Elmúltam 30 éves. Sokat betegeskedtem. Állandóan szédülök. Gyakran a rossz lelkiállapotomból kifolyólag. Azt érzem Elmúltam 30 éves. Sokat betegeskedtem. Állandóan szédülök. Gyakran a rossz lelkiállapotomból kifolyólag.
Azt érzem sodródom, képtelen vagyok saját lábamra állni. Sokat voltam kórházban, de a betegségemen érdemben nem tudtak javitani.
Hiányoznak az emberi kapcsolatok az életemből. kevés
barátom van és nagyon ritkán találkozom velük. pedig vágyok ezekre a találkozásokra.
Gyakran a lakásból sem vagyok képes kilépni. Szorongások törnek rám.
Nem tudom mi lehet a kiút.
várom segitő tanácsait
Kata
20 éves lány vagyok. Remélem nem fog kinevetni. Tudom hogy súlyosabb problémákkal is élnek emberek, de nekem tényleg gondot okoz, ami miatt írok. Kamaszkorom óta büdös a lábam, hiába fürdök és használok mindenféle kozmetikumot a leplezésére. Azonnal mosdás után még nem az, de pár óra múlva már lehet érezni ha leveszem a cipőm. Ez a probléma megmérgezi az életem, kerülöm az olyan szituációkat ahol le kell vetni a cipőt. Most van egy kezdődő kapcsolatom, eddig sikerült megoldanom hogy ne bukjak le. Így nyáron könnyebb mert nyitott cipőben járok és akkor nem annyira van gond, vagy nem olyan feltűnő. De előre félek, mi lesz ha jön az ősz. Nem akarom hogy a lábamról szóljon az életem, de fogalmam sincs mit tehetnék.
Nekem az a gondom, hogy az elviselhetőnél jobban szorongok, aminek fizikai jelei is vannak (pl. a gerincem körüli izmok görcsben vannak, egyszerűen nem tudom kihúzni magam). Az egy dolog, hogy ezt belülről megélni és elviselni nagyon nehéz, de sajnos a munkakörnyezetem, a kollegáim is érzékeli a depresszió, a szorongás fizikai jeleket: nem tudom kihúzni magam, néha dadogok, nem tudok koncentrálni, feledékeny vagyok, stb. Ez azért gond, mert nem otthon ülő regényíró vagyok, hanem olyan alkalmazott, akinek emberek között és emberekkel kell együtt dolgoznia, sokszor talpraesettséget, magabiztosságot igánylő feladatokat kell ellátnia. Attól tartok, hogy előbb-utóbb olyan mértékben csökken a munkaképességem és a hitelem, hogy a munkámat is elveszítem, ez pedig az eleve megterhelt lelkiállapotom számára újabb kudarcot és terhet fog jelenteni. Pontosan tudom, hogy a legfontosabb feladat az lenne, ha nem a tünetekkel, hanem a tünetek okával (depresszió) foglalkoznék, hisz ha megszűnne a depressszió, annnak fizikai jelei is megszűnnének. Foglalkozom vele, csakhogy ez hosszabb és költséges folyamat (egyelőre nincs pénzem szakemberre). Viszont rövidtávon jó lenne kezelni tudni annyira a tüneteket, hogy a munkakörnyezetem számára nem váljak teljesen hiteltelenné, és jómagam munkaképtelenné, hisz valamiből el kell tartanom magam... És arra is pénzt kéne keresnem, hogy megfizessek egy szakembert. Tehát dolgoznom életbevágó.
Igyekszem sportolni, egy speciális stresszoldó masszázst is kipróbáltam, nem sokat segítettek. Az SZTK-s szakember sem vált be. Gyógyszereket nem szívesen szednék. Őszintén szólva, jelen körülmények között nem tudom mit tudnék tenni azért, hogy belátható időn belül megtanuljam valamennyire uralni a tetteimet. A hosszabbtávú, okokat érintő vizsgálatot ezzel nem helyettesítve.
Ön mit gondol?
családi fotózás: gyermekfotózás, babafotózás profitól | Operatőr-bérlés Videófelvétel készítés | Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)