Kérdezz - felelek

A kálváriám régre nyúlik vissza, mégis az utóbbi időben kezdem azt érezni, hogy megőrülök. Kezdem az elején. Vidéki srácként végre a fővárosba költözhettem főiskolásként. Ebben az volt legjobb, hogy apám végre nem szabott nekem meg semmit, önálló voltam, hétvégente hazajártam, akkor meghallgattam a szokásos vérszívását, majd visszautaztam.

Annyit kell még rólam tudni, hogy küzdősportra jártam, továbbá heti ötször edzőterembe. Ezt azért írtam le, mert a későbbiekhez szükséges.

A problémám elég összetett. Úgy érzem, valahonnan mélyebbről indul az egész, nem új keletű, de újonnan érzem nagy gondnak. Először is, kortársaimhoz képest jóval később sikerült egy párkapcsolatra "szert tennem". 16 voltam ekkor. Előtte volt 15 éves koromban egy nagy szerelmem, aki fél éven keresztül áltatott, majd végül nem lett semmi. Sokáig ragaszkodtam hozzá, de hiába, nem gondolta meg magát. Ő nem akart tőlem semmit. Letettem róla, aztán fél évvel később jöttem össze az első -fent említett- barátommal. Négy hónapig voltunk együtt, végül egy SMS-ben szakított velem. Sokáig padlón voltam miatta, de ezt már könnyebben kezeltem, túltettem magam rajta.

Pár hónap szünet után aztán összejöttem egy másik sráccal. Nagyon aranyos volt, kedves, így hát bizalmat szavaztam neki. Három hét után aztán lefeküdtem vele, így vesztettem el a szüzességem, de nem is volt olyan szörnyű, mint vártam. Egy héttel később szerveztem az együtt töltendő esténket, de telefonon közölte, hogy neki nem lesz jó, nem tud átjönni, inkább kimenne sörözni a haverjaival. Ekkor volt először "furcsa". De nem gond, elfogadtam. Másnap tudtam meg előbb az exétől, aztán tőle, hogy előző este újból összeszűrték a levet a haverokkal sörözés helyett. Kiakadtam, természetesen ki is dobtam. Itt már meg tanultam kezelni egy szakítást, szóval nem őrlődtem magamban hetekig.

Sőt! Egy héttel később egy közösségi oldalon felvette velem a kapcsolatot egy pasi, akivel 2 évvel azelőtt ismerkedtem meg, de csak beszélgettünk, más nem történt, aztán megszakadt a kapcsolat. Tavaly aztán mégis írt. Meglepődtem, elvégre 2 év hosszú idő. De emlékeztem, hogy régen is izgalmasnak találtam a személyiségét, hát belementem. Újból levelezni kezdtünk. Majd találkozót kért. Tulajdonképpen az első olyan pasi volt, akivel úgy éreztem, amolyan "zsák a foltját" effektus van érvényben. De három találkozó után aztán már ő sem volt annyira jópofa, sőt, kifejezetten bunkó és durva lett. Én próbáltam érett emberek módjára megbeszélni, mi is a problémája, de ő hajthatatlan volt. Aztán váltottunk pár levelet, úgy festett, megint minden rendben van. Végül "eltűnt". Egyszerűen nem írt többet, egyik napról a másikra kilépett az életemből. Törölte a telefonszámomat is, nem keresett többé. Ekkor meglehetősen magam alá kerültem, hiszen "egy álmom hullott szét". Azt hittem, végre sikerülhet összehoznom egy normális párkapcsolatot.

Két hónappal később aztán egy újabb pasi lépett a képbe. Úgy tűnt, ő más, mint az eddigiek. Három buliban egymás után leste minden kívánságomat, hosszú időkre kiültünk beszélgetni a csillagok alá. Végül -persze csak miután rákérdeztem- közölte, hogy semmi többet nem akar. Ő sem. Akkor kudarcként éltem meg, de mégis túlléptem rajta. Ezek után viszont óvatosabb lettem. Távolságot kezdtem el tartani az ellenkező nemmel szemben, barátokat/haverokat könnyen szereztem, de senkitől sem akartam többet. Majd tavaly karácsony előtt az egyik legjobb barátom érdekesen kezdett el viselkedni. Vele addigra szinte lelki társak lettünk. Tudott mindenféle lelki problémámról, mindenről. Hónapokig ment aztán vele egy huza-vona. Nem tudtam eldönteni, mit is szeretne pontosan, mert nem úgy viselkedett velem, mint egy barátjával, de nem lépett a továbbiakban. Végül májusban megtettem én a nagy lépést. Elmondtam neki, mit érzek, hogy fontos nekem és úgy érzem, ezzel ő is így van, de nem értem, miért nem lép. Megmondta, hogy ő nem úgy vette észre, mintha félreérthető lenne, ahogy viselkedik velem. Én viszont félreértettem, hiszen ő nem akar ennél többet. Ekkor már szörnyen rosszul éltem meg egy kudarcot. Tudatában voltam annak, hogy az élet megy tovább és szégyelltem magam, mert alapjában véve egy példaértékűen életvidám embernek mondanak. Lelkileg gyengének éreztem magam és azon kezdtem el gondolkodni, hol rontom el mindig. Nagyon nehezen léptem túl ezen, nem is a srác, hanem magam miatt.

Végül egy hónapja elhívott randevúzni egy olyan srác, akivel 3 éve ismerjük egymást. Azóta nagyon jóban vagyunk, de csak mint haverok. Mindig tudott az aktuális pasiügyeimről én pedig az ő nőügyeiről. Egymással beszéltük meg, közben pedig sosem titkolta, hogy tetszem neki. Intelligens pasasnak tartom, a többihez képest meglepően intelligens, figyelmes, valójában maga a főnyeremény. Én két évig mégsem mentem el vele randizni, akárhányszor kérte. Most aztán mégis. Két egymást követő estén aztán nagyon jól szórakoztunk, felülmúlta a várakozásaimat. Megtanultam újra bizalmat szavazni másoknak. Ő megmutatta nekem, hogy talán mégsem ér mindig csalódás és egészen eddig ez a szemem előtt volt, de nem vettem észre...tartott ez eddig. A második randink után aztán feltűnően nem keresett. Addig minden mozdulatomat leste, aztán egyszerűen nem érdekeltem. Én többször írtam neki SMS-t, ímmel-ámmal válaszolt. Aztán írtam neki, hogy találkozni akarok és beszélni. Találkoztunk. Kiderült, hogy hát ő tulajdonképpen nem akar komolyabban semmit. Persze én nem palástoltam, hogy szörnyen haragszom rá. Erre megkérdezte, mennyire vagyok haragtartó. Aztán közölte, hogy ő nem akar velem rosszban lenni semmiképp. Utána meg hogy mi lesz, majd alakul. Mindenesetre azt leszűrtem, hogy Mr. Tökéletes egyetlen hibája, hogy gyakorlatilag képtelen komolyan beszélgetni, ha arra lenne szükség. Folyton elpoénkodta az egészet.

Elnézést kérek, hogy ennyire hosszúra sikerült a beszámolóm, de jobbnak láttam ezt elmondani. Ezek után az lenne a kérdésem, hogy mi lehet velem a probléma? Azzal tisztában vagyok, hogy túl ragaszkodó típus vagyok, persze csak belül. Ki nem mutatom, kívülről inkább vagyok egy "szórakoztató jégcsap"- ahogy ezt mondták.

Úgy vettem észre, hogy a férfiak szeretnek velem beszélgetni, a társaságomban lenni. De ha kapcsolatról van szó, nem kérnek belőlem. Ha mégis, rövid időn belül kiraknak. Időnként egy roncshalmaznak érzem magam. Majd' 19 évesen a leghosszabb kapcsolatom az a 4 hónap volt, az is amolyan gyerekszerelem. Pedig iszonyúan vágyom már arra, hogy valaki végre komolyan vegyen. Szeretethiányom van, afféle szeretet, amit a barátomtól kaphatnék meg.

Annyiszor koppantam, a reményemet mégsem veszítettem el, de már azon gondolkodom, hol ronthatom el folyton. Nem vagyok könnyűvérű sem, mindössze 2 pasival volt szexuális kapcsolatom, azzal, akivel először és utoljára lefeküdtem, valamint az, aki 2 év után újra felkeresett, majd eltűnt. Nem értem, hol lehet a probléma.

Remélem, nem volt túl nagy katyvasz, amit leírtam.
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bettina

21éves lány vagyok. Mióta az eszemet tudom \'nincs igazi személyiségem\' Folyton keresek (vagy ha nem is keresek, találok) egy úgynevezett \'példaképet\' akit követek. Stílusban, viselkedésben, ahogy csak tudom. Ez tart kb 1-2 hétig, majd jön egy következő. Néha visszatérek ugyanahhoz. Mindegy, hogy férfi vagy nő. Ezt az \'utánzást\' nem nevezném betegesnek, nem mániákus utánzás, de állandóan él, nem értem hogy miért. Ha valakiben megtetszik valami, akkor az ő személyiségjegyeit próbálom követni. Vagy ezzel mindenki így van, csak nem mutatják?

A másik, képtelen vagyok tartós kapcsolatra. Lehet, hogy viccesen hangzik 21 éves koromra, de minden (környezetünk által normálisnak vélt) normális ember azt szeretné, ha lenne egy szép kapcsolata, egy szerető társa. Én úgy vagyok vele, hogyha találok is egy \'tökéletes\' társat, olyat akit elképzeltem, egyáltalán nem tudok megmaradni mellette, hajt a szabadságvágy, úgy érzem, időpocsékolás hogy \'lekötöm magam\'. Szexuális hovatartozásomban sem vagyok biztos.

Hangulatváltozásaim állandóak, de nem túl szélsőségesek, olykor viszont a dühömet nem bírom visszafogni, s ez szélsőségekbe is csapódhat, sajnos a közeli családtagjaimon \'csattan\'... Gyakran vagyok álmos és szomorú, és van olyan, hogy hirtelen csak a pillanatnak akarok élni s majd kicsattanok az élettől, de ez sajnos nagyon ritka. Sokszor megakadok a gondolatmenetemben, nem tudom hol tartok, és nehezen találok vissza. Elsőfokú rokonom mániás depressziós. Sokat olvastam ilyesmi betegségek után, legjobban a borderline személyiségzavar jelzői érvényesülnek rám. Önnek mi a véleménye? Kérem válaszoljon. Előre is minden tiszteletem és köszönetem az Öné.
K Viktória

Kérem segítsen, teljesen kikészültem már, a férjem jó apa és férj de szex közben más nőkről beszél névvel és név nélkül is, utalgatva kiről beszél. Kit hogyan elégítene ki. Ki milyen izgató, mit tenne velük, ez nekem fáj. Már nem hiszem el hogy nem csalt még meg sosem. Ott tartok hogy semmi önbizalmam nincs, kielégí­tetlen maradok és feszült. mintha nem is velem szeretkezne. Ha megkérem ne tegye ezt, elutasí­tó, ebből nem enged. tönkre megyek ebben. Féltékeny vagyok. Azt mondja ez a férfiasságához tartozik, én viszont úgy érzem engem nem kíván!! elég gyakran vagyunk együtt de kezd nálam kialakulni a vaginizmus, már rossz kedvem van ha közeledik, és utána is nagyon ideges vagyok. bánt, és megalázónak érzem. normális ez?

Tiko

Sziasztok segítsetek mit tegyek. Én még mindig a volt pasimat szeretem. 3 évet voltunk együtt de szakítottunk 6 hónapja, de meg mindig halálosan szeretem, és vissza akarnám kapni. A 6 hónap alatt 1 x er taliztunk 1 órára. Hogyan tudjam meg, hogy szeret-e és, hogy kaphatna vissza kérlek segíts Denisza

24 éves vagyok, egyetemre járok, mondhatom hogy az életem úgy halad előre ahogy én szeretném. Egy dolgot kivéve! 1éve abba kellett hagynom a modellkedést (5évig modellkedtem itthon és külföldön) mert egy hormon változás miatt híztam 25kg-ot!!!

Ez teljesen felborította az életem... ugyan 3 hónapja szedek egy gyógyszert ami szépen beállította, de most a kilók megmaradtak...és nem nagyon tudok lefogyni.

Nyilván közben én is vágyom szeretetre ezért regisztráltam egy társkereső oldalra, ahol megismertem valakit! ő 13évvel idősebb nálam, ami nem baj, mindig is idősebb párjaim voltak. telefonon, skypeon beszélünk mert ő vidéki én pesti vagyok.

Neki már kialakult élete, egzisztenciája van. én nem mertem neki elmondani hogy meghíztam (a képen csak arcos kép volt) kb 2 hónapja beszélgetünk minden nap, sokat. Kicsit talán megis szerettük egymást.. ő mindenképp találkozni akar már jó ideje, ami jogos. A vizsgaidőszakra , szakdolgozatra (végzős vagyok) hivatkozom . De ezt sokáig nem lehet már húzni nyilván! Nem tudom hogy mondjam el Neki, mert idő közben nekem is elégé fontos lett ő . Fájna ha elmenne ezért... De megérteném mert tényleg hazudtam neki. És azért nem mindegy hogy 55kg valaki vagy 80kg!

Már beszéltem dietetikussal és járok edzésre is, de sok idő kb fél év, háromnegyed év amire újra a régi lesz a külsőm.

Gondoltam rá hogy azt mondom neki elutazom külföldi nyelviskolába erre az időre és ha hazajöttem találkozunk. és szerintem még el is fogadná. De nem tudom tudnék e fél évig hazugságban élni. mert már most elég megterhelő!
ön szerint mi a válasz? Hogy kell ezt előadni? egyáltalán elő kell vagy hagyjam elmenni? Várom válaszát köszönettel, Anna

Nem vagyok már fiatal, igaz, öregnek sem érzem magam. Nem akarok általánosítani, de észrevettem, hogy manapság a fiatal nők, asszonyok nem úgy adnak magukra, mint régen. Most a tizenéves lányokról nem is beszélek, a színes hajaikkal. Rendben van, megvan a véleményem, de ők gyerekek a szememben. De ha a felnőtt nőket nézem, tisztelet a kivételnek, azt kell mondjam, a többség slampos, nem ad magára. Bő nadrágban és kinyúlott felsőkben járnak meg tornacipőben. Legtöbben a sminket, parfümöt már teljesen elfelejtették (vagy soha sem találkoztak vele). Szomorú vagyok. Az IWIW fóromon láttam, hogy női kört tart. Nem tudom, ilyen problémákról ott szó esik-e, vagy csak a lelkiekről, szerintem érdemes lenne, ha megengedi ezt a tanácsot. Köszönöm, hogy meghallgatott!
Gyula