Kérdezz - felelek

 Kedves Karolina!

"Lelki segítség" című blogjáról az iwiwen, az önismereti forumból értesültem.

Örömmel töltött el, amikor olvastam írásait ...

Tetszik a pszichológus alapfeladatát jól kifejező megfogalmazása :

"Az alázatot tartom hivatásom lényegének: a pszichológus kísérő, aki a klienssel tart élete egy szakaszán. Támogatja, biztatja, de nem dönthet helyette az úticélról. "

A saját életem tapasztalata is ezt mutatja.

Az önismeret gyakorlása, folyamatos továbbmélyítése, a belső világommal való őszinte szembenézés, engem is erre tanított ...

Hosszú idő telt el, amíg egy Önhöz nagyon hasonló elveket valló és gyakorló szakemberrel találkoztam, aki biztonságos háttért jelentett számomra, és így az egyensúlyi állapotomra való újra rátalálásban is sokat segített ...

Az igazi küzdelmet persze önmagamban kellett megvívni, a korábbi kellemetlen mélybe nyomott élményeimet újra megtalálni a tudatalatti rétegekben ... újra átélni - átérezni az egykori eseményt, és gyakran újabb lelki fájdalmakat is átélve helyéretenni önmagamban. Így alig, vagy egyáltalán nem okozott számomra többé ismeretlen eredetű, kezelhetetlennek tűnő lelki zavarokat!

Jelenleg, - egy évtizede - , már önmagamban létezik a biztonság. Képessé váltam a saját életem - sorsom kormányzására, az olykor viharokba kerülő hajómat kivezetni békésebb vizekre, ahol újra nyugalomra, egyensúlyra találok.

Köszönöm, hogy olvashattam írásait, amelyeket közelinek érzek lekemhez! 

B. András

Kedves Karolina!

Gyermekem iskolájában van iskolapszichológus, a gyermekem a tanára utasítására felkereste ezt a pszichológust, és hetente egyszer jár is hozza. Az lenne a kérdésem, hogy az én belegyezésem, az én megkérdezésem nélkül, szabad e gyermekemet szakemberhez küldeni, és nem furcsa e ez a helyzet, hogy ez a pszichológus engem nem keres, velem nem akar beszelni, csak a gyerekkel?

Üdv: Vera

Érdemes grafológiai elemzést kérni egy grafológustól, ahhoz hogy többet megtudjak a vőlegényemről?

Harmincnyolc éves férfi vagyok, merevedési zavaraim kezdődtek fél éve, házasságban élek, két gyermeket nevelünk, ön szerint inkább szakorvoshoz forduljak, urologushoz, vagy pszichológushoz?

28 éves vagyok, 8 éve van szexuális életem, de már korábban is tudtam, hogy leszbikus vagyok, mindig is nőkhöz vonzódtam. Két éve az akkori barátnőm enyhe nyomására belementem egy hármasba, ahol a harmadik egy fiú volt, nem volt rossz, de különösebben jó sem. Aztán tavaly nyáron szakítottunk, nagyon elkeseredtem, és a nyár végén összegabalyodtam egy nálam 16 évvel idősebb férfival. Érzelmileg nem érintett meg, inkább csak a hiúságomat legyezgette, és valamennyire helyre rakta az önbizalmam. Számomra érthetetlen módon lett vége, egy szép napon nem vette fel többé a telefont. Hallomásból ismertem ezt az eljárást, de nem gondoltam, hogy felnőtt emberek is alkalmazzák.

Azóta megismertem egy lányt, azt hiszem eléggé belehabarodtam, kiegyensúlyozott, vidám a kapcsolatunk. Leszámítva egy félmondatát, hogy ő nem szeretne biszexuálissal járni... Speciel én nem tartom magam annak, de az elmúlt két évet tekintve bárki más joggal mondhatja rám ezt.

Ezzel kapcsolatos a kérdésem: ki dönti el, hogy milyen szexuális csoportba tartozunk? Az számít, hogy én minek tartom magam, vagy ami kívülről látszik? És normális az, hogy valaki a szakítás után (mondjuk így) nem viselkedik teljesen beszámíthatóan? Vannak arra nézve praktikák, hogy kétségbeesésünkben ne csináljunk hülyeségeket?

Nem hiszem, hogy ez a kérdéskör túlságosan sok embert érdekelne, meg mostanában sokaknál kiveri a biztosítékot, ha valaki meleg, így nem ragaszkodom minden áron ahhoz, hogy kitegye a honlapjára. :)

Köszönöm:

m.

Én lepődöm meg legjobban, hogy most írok egy pszichológusnak, egyáltalán nem terveztem, csak véletlenül keveredtem a honlapjára, és gondoltam, miért ne. Hiszen van problémám, nem is kicsit. 31 éves nő vagyok, és a kollégáimmal való együttműködésben vannak zökkenők. Lehet, hogy az én hibám is, de nem tudom a megoldást így sem. Az a gond, hogy amit én konstruktív kritikának szánok, azt ők sértésnek veszik. Például múltkor a kolléganőm nem végzett el időben egy feladatot, ami előfeltétele lett volna az én munkámnak (hosszú lenne pontosan leírni, egy adatbázis elkészítéséről van szó). Érthető, hogy erre én megjegyzést tettem. Annyit mondtam csak, hogy nem tartom korrekt eljárásnak ezt, mivel nekem lesz kellemetlenségem az ő felelőtlenségéből. Erre megsértődött, azzal érvelt, hogy ne higgyem, hogy én tökéletes vagyok (nem hittem), és a végén majdnem sírt, pedig nekem nem az volt a szándékom, hogy sértegessem őt. Ön szerint lehetséges ezeket a helyzeteket valahogy elkerülni? Nekem már nincs ötletem: higgye el, én nyugodt hangon beszéltem vele, legalábbis eleinte.

Kedves Pszichológusnő!

Azért ragadtam klaviatúrát, mert olvastam a halálról szóló blogbejegyzését. Nekem az a problémám, hogy mindenféle fertőzéstől nagyon félek. Szerintem nálam nem halálfélelem az ok, mivel olyan betegségekre is kiterjed ez, amik általában nem halálosak. Idegesít, ha köhög a pénztárosnő, és nem tudom elkerülni, hogy érintkezzünk fizetéskor. Nem szép dolog, de nagy ívben kerülöm a hajléktalanokat, mert fertőző gócot látok bennük. Maga szerint beteg vagyok?
Köszönöm válaszát.

Vivien