08
04
2011

A férfiak, ha kapcsolatról van szó, nem kérnek belőlem

A problémám elég összetett. Úgy érzem, valahonnan mélyebbről indul az egész, nem új keletű, de újonnan érzem nagy gondnak. Először is, kortársaimhoz képest jóval később sikerült egy párkapcsolatra "szert tennem". 16 voltam ekkor. Előtte volt 15 éves koromban egy nagy szerelmem, aki fél éven keresztül áltatott, majd végül nem lett semmi. Sokáig ragaszkodtam hozzá, de hiába, nem gondolta meg magát. Ő nem akart tőlem semmit. Letettem róla, aztán fél évvel később jöttem össze az első -fent említett- barátommal. Négy hónapig voltunk együtt, végül egy SMS-ben szakított velem. Sokáig padlón voltam miatta, de ezt már könnyebben kezeltem, túltettem magam rajta.

Pár hónap szünet után aztán összejöttem egy másik sráccal. Nagyon aranyos volt, kedves, így hát bizalmat szavaztam neki. Három hét után aztán lefeküdtem vele, így vesztettem el a szüzességem, de nem is volt olyan szörnyű, mint vártam. Egy héttel később szerveztem az együtt töltendő esténket, de telefonon közölte, hogy neki nem lesz jó, nem tud átjönni, inkább kimenne sörözni a haverjaival. Ekkor volt először "furcsa". De nem gond, elfogadtam. Másnap tudtam meg előbb az exétől, aztán tőle, hogy előző este újból összeszűrték a levet a haverokkal sörözés helyett. Kiakadtam, természetesen ki is dobtam. Itt már meg tanultam kezelni egy szakítást, szóval nem őrlődtem magamban hetekig.

Sőt! Egy héttel később egy közösségi oldalon felvette velem a kapcsolatot egy pasi, akivel 2 évvel azelőtt ismerkedtem meg, de csak beszélgettünk, más nem történt, aztán megszakadt a kapcsolat. Tavaly aztán mégis írt. Meglepődtem, elvégre 2 év hosszú idő. De emlékeztem, hogy régen is izgalmasnak találtam a személyiségét, hát belementem. Újból levelezni kezdtünk. Majd találkozót kért. Tulajdonképpen az első olyan pasi volt, akivel úgy éreztem, amolyan "zsák a foltját" effektus van érvényben. De három találkozó után aztán már ő sem volt annyira jópofa, sőt, kifejezetten bunkó és durva lett. Én próbáltam érett emberek módjára megbeszélni, mi is a problémája, de ő hajthatatlan volt. Aztán váltottunk pár levelet, úgy festett, megint minden rendben van. Végül "eltűnt". Egyszerűen nem írt többet, egyik napról a másikra kilépett az életemből. Törölte a telefonszámomat is, nem keresett többé. Ekkor meglehetősen magam alá kerültem, hiszen "egy álmom hullott szét". Azt hittem, végre sikerülhet összehoznom egy normális párkapcsolatot.

Két hónappal később aztán egy újabb pasi lépett a képbe. Úgy tűnt, ő más, mint az eddigiek. Három buliban egymás után leste minden kívánságomat, hosszú időkre kiültünk beszélgetni a csillagok alá. Végül -persze csak miután rákérdeztem- közölte, hogy semmi többet nem akar. Ő sem. Akkor kudarcként éltem meg, de mégis túlléptem rajta. Ezek után viszont óvatosabb lettem. Távolságot kezdtem el tartani az ellenkező nemmel szemben, barátokat/haverokat könnyen szereztem, de senkitől sem akartam többet. Majd tavaly karácsony előtt az egyik legjobb barátom érdekesen kezdett el viselkedni. Vele addigra szinte lelki társak lettünk. Tudott mindenféle lelki problémámról, mindenről. Hónapokig ment aztán vele egy huza-vona. Nem tudtam eldönteni, mit is szeretne pontosan, mert nem úgy viselkedett velem, mint egy barátjával, de nem lépett a továbbiakban. Végül májusban megtettem én a nagy lépést. Elmondtam neki, mit érzek, hogy fontos nekem és úgy érzem, ezzel ő is így van, de nem értem, miért nem lép. Megmondta, hogy ő nem úgy vette észre, mintha félreérthető lenne, ahogy viselkedik velem. Én viszont félreértettem, hiszen ő nem akar ennél többet. Ekkor már szörnyen rosszul éltem meg egy kudarcot. Tudatában voltam annak, hogy az élet megy tovább és szégyelltem magam, mert alapjában véve egy példaértékűen életvidám embernek mondanak. Lelkileg gyengének éreztem magam és azon kezdtem el gondolkodni, hol rontom el mindig. Nagyon nehezen léptem túl ezen, nem is a srác, hanem magam miatt.

Végül egy hónapja elhívott randevúzni egy olyan srác, akivel 3 éve ismerjük egymást. Azóta nagyon jóban vagyunk, de csak mint haverok. Mindig tudott az aktuális pasiügyeimről én pedig az ő nőügyeiről. Egymással beszéltük meg, közben pedig sosem titkolta, hogy tetszem neki. Intelligens pasasnak tartom, a többihez képest meglepően intelligens, figyelmes, valójában maga a főnyeremény. Én két évig mégsem mentem el vele randizni, akárhányszor kérte. Most aztán mégis. Két egymást követő estén aztán nagyon jól szórakoztunk, felülmúlta a várakozásaimat. Megtanultam újra bizalmat szavazni másoknak. Ő megmutatta nekem, hogy talán mégsem ér mindig csalódás és egészen eddig ez a szemem előtt volt, de nem vettem észre...tartott ez eddig. A második randink után aztán feltűnően nem keresett. Addig minden mozdulatomat leste, aztán egyszerűen nem érdekeltem. Én többször írtam neki SMS-t, ímmel-ámmal válaszolt. Aztán írtam neki, hogy találkozni akarok és beszélni. Találkoztunk. Kiderült, hogy hát ő tulajdonképpen nem akar komolyabban semmit. Persze én nem palástoltam, hogy szörnyen haragszom rá. Erre megkérdezte, mennyire vagyok haragtartó. Aztán közölte, hogy ő nem akar velem rosszban lenni semmiképp. Utána meg hogy mi lesz, majd alakul. Mindenesetre azt leszűrtem, hogy Mr. Tökéletes egyetlen hibája, hogy gyakorlatilag képtelen komolyan beszélgetni, ha arra lenne szükség. Folyton elpoénkodta az egészet.

Elnézést kérek, hogy ennyire hosszúra sikerült a beszámolóm, de jobbnak láttam ezt elmondani. Ezek után az lenne a kérdésem, hogy mi lehet velem a probléma? Azzal tisztában vagyok, hogy túl ragaszkodó típus vagyok, persze csak belül. Ki nem mutatom, kívülről inkább vagyok egy "szórakoztató jégcsap"- ahogy ezt mondták.

Úgy vettem észre, hogy a férfiak szeretnek velem beszélgetni, a társaságomban lenni. De ha kapcsolatról van szó, nem kérnek belőlem. Ha mégis, rövid időn belül kiraknak. Időnként egy roncshalmaznak érzem magam. Majd' 19 évesen a leghosszabb kapcsolatom az a 4 hónap volt, az is amolyan gyerekszerelem. Pedig iszonyúan vágyom már arra, hogy valaki végre komolyan vegyen. Szeretethiányom van, afféle szeretet, amit a barátomtól kaphatnék meg.

Annyiszor koppantam, a reményemet mégsem veszítettem el, de már azon gondolkodom, hol ronthatom el folyton. Nem vagyok könnyűvérű sem, mindössze 2 pasival volt szexuális kapcsolatom, azzal, akivel először és utoljára lefeküdtem, valamint az, aki 2 év után újra felkeresett, majd eltűnt. Nem értem, hol lehet a probléma.

Remélem, nem volt túl nagy katyvasz, amit leírtam.
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bettina

04
02
2011

Hosszú idő telt el, amíg számomra megfelelő szakembert találtam

 Kedves Karolina!

"Lelki segítség" című blogjáról az iwiwen, az önismereti forumból értesültem.

Örömmel töltött el, amikor olvastam írásait ...

Tetszik a pszichológus alapfeladatát jól kifejező megfogalmazása :

"Az alázatot tartom hivatásom lényegének: a pszichológus kísérő, aki a klienssel tart élete egy szakaszán. Támogatja, biztatja, de nem dönthet helyette az úticélról. "

A saját életem tapasztalata is ezt mutatja.

Az önismeret gyakorlása, folyamatos továbbmélyítése, a belső világommal való őszinte szembenézés, engem is erre tanított ...

Hosszú idő telt el, amíg egy Önhöz nagyon hasonló elveket valló és gyakorló szakemberrel találkoztam, aki biztonságos háttért jelentett számomra, és így az egyensúlyi állapotomra való újra rátalálásban is sokat segített ...

Az igazi küzdelmet persze önmagamban kellett megvívni, a korábbi kellemetlen mélybe nyomott élményeimet újra megtalálni a tudatalatti rétegekben ... újra átélni - átérezni az egykori eseményt, és gyakran újabb lelki fájdalmakat is átélve helyéretenni önmagamban. Így alig, vagy egyáltalán nem okozott számomra többé ismeretlen eredetű, kezelhetetlennek tűnő lelki zavarokat!

Jelenleg, - egy évtizede - , már önmagamban létezik a biztonság. Képessé váltam a saját életem - sorsom kormányzására, az olykor viharokba kerülő hajómat kivezetni békésebb vizekre, ahol újra nyugalomra, egyensúlyra találok.

Köszönöm, hogy olvashattam írásait, amelyeket közelinek érzek lekemhez! 

B. András

családi fotózás: gyermekfotózás, babafotózás profitól | Operatőr-bérlés Videófelvétel készítés | Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)