Kérdezz - felelek

Egy 28 éves párkapcsolatban élő nő vagyok. Vőlegenyemmel 14 éve ismerjük egymás és lassan 6 éve alkotunk egy párt. Általában nagyon jól kijövünk és szinte mindent megtudunk beszélni. Tegnap azonban összevitatkoztunk egy semmiségen, aminek az lett a vége, hogy neki mentem és ököllel ütöttem. Az elmúlt időben igen nagy a feszültség, vagy inkább a düh és a harag. Sajnos ezt a környezetem sínyli meg, mert egyre gyakoribbak a dühkitöréseim. Egyáltalán nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Rettegek attól, hogy egy ilyen kirohanás a munkahelyemen történik meg, mivel én nap mint nap emberekkel foglalkozom.
Segítségét előre is köszönöm!

Tönkretettem magam körül mindent. Lelkemben annyira gyötrődöm hogy fizikálisan érzem a fájdalmat. Hogyan lehetne megmenekülni az öngyilkosság elől.

Sándor

Egy barátomról a napokban kiderült hogy leukémiás.A dolgot súlyosbítja hogy skrizofrén amit nem kezeltet.Nem akarja vállalni a kezelést mert azt mondja ő nem kísérleti nyúl. Mit tehetek, hogy rávegyem a kezelésre? Köszönöm Orsolya

Sziasztok segítsetek mit tegyek. Én még mindig a volt pasimat szeretem. 3 évet voltunk együtt de szakítottunk 6 hónapja, de meg mindig halálosan szeretem, és vissza akarnám kapni. A 6 hónap alatt 1 x er taliztunk 1 órára. Hogyan tudjam meg, hogy szeret-e és, hogy kaphatna vissza kérlek segíts Denisza

42 éves vagyok annyi problémám van hogy talán egy délután is kevés volna hogy elmondjam nem találom evilágban a helyem nincs munkahelyem nincs jó anyagi helyzetem minden felborult 4 gyermekem van a legkisebb 3 éves ő ad meg valami kis reményt az életemnek miben kapaszkodjam meg hisz valamikor meg felébredni sincs kedvem sos

Jenő

Kedves Karolina!

31 éves férfi vagyok. 8 éve volt utoljára párkapcsolatom, és valamilyen okból kifolyólag nem tudok(akarok?) ezen az állapoton változtatni.

Az ismerősök döbbenten kérdezik, hogy miért nincs barátnőm, amire csak annyit tudok válaszolni, hogy ha megtudom, akkor ő lesz az x. akinek megmondom.

Előzmények: Nagyon introvertált gyerek voltam (a szüleim nem nagyon foglalkoztak velem; ráadásul egy kis faluban nőttem fel). Mondhatni elég független életet éltem, és magamra voltam utalva.

14 éves koromban kollégiumba kerültem, ahol a serdülőkorom tanulással, beilleszkedéssel, szocializálódással telt. 9 év kollégium, tanulás, és \"szórakozás\" után költöztem Pestre, mint friss diplomás.

Ekkor ismerkedtem meg második barátnőmmel, akivel 1,5 évet éltem együtt (első kapcsolat egy 3 hónapos távkapcsolat volt, és egyiket sem én kezdeményeztem).

A szakítást követően próbáltam új kapcsolatot kialakítani, de csak kudarcok értek, amiknek következtében lassan jöttek a pótcselekvések: munka, mindenféle sport, olvasás...
Az évek során volt néhány lány barátom, akikkel kapcsolatban később kiderült, hogy többek is lehettek volna, de az nekem akkor eszembe sem jutott!

Ha valakivel \"randiztam\", akkor a kézfogáson túl nem jutott a dolog (vagy addig sem).

Fogalmam sincs hogyan léphetnék tovább...
Tudsz valamit javasolni?

Üdv,
Laci