Kérdezz - felelek

sok kérdésem van nem találom magam

Éva

Kedves Éva!

Kezdje az első kérdéssel!

BK 

Ez egy nagyon bonyolult, és nehéz dolog, amiről szeretnék most \"beszélni\".
Kezdem az elején...

Jelenleg 19 éves vagyok, 17 éves koromba megtetszett egy fiú (nevezzük őt Illésnek), aki akkor 16 éves volt. Az elején még csak tetszett, de idővel bele is szerettem, majd eltelt egy év és összejöttünk. De csak pár hónapra. Szakítottam vele, mert úgy éreztem nem ad ebbe a kapcsolatba apait anyait. A szakításunk után 2 hónappal már együtt buliztunk. Minden bulin mi egy párnak számítottunk. Majd kis idővel lefeküdtünk egymással. Nem volt olyan hű, de nagy szám, de mégis annyira-annyira jó volt vele lenni úgy is... A bulin kívül mi nem jártunk. Nekem ez nem volt jó. Neki... hát nem tudom... és elegem lett ebből is, úgy döntöttem, hogy keresek egy normális pasit. Találtam is egy pasit, de nem normálisat. Vége is lett ennek a kapcsolatnak 1 hónapon belül és mentem is vissza Illéshez. De megint nem mentünk semmire. Úgy éreztem újfent, hogy még kisfiú. Ezért megint kerestem egy pasit, ő a jelenlegi párom (nevezzük őt Pongrácnak). Lassan egy éve vagyunk együtt. De volt 2 hónap szünet. Aminek sok oka van: 1. Illés, mert még mindig nem tudom elfelejteni 2. Pongrác anyukája, aki még mindig azt hiszi, h Pongrác 2éves kisfiú.

Kérdésem a következő lenne.
ön szerint miért nem tudom elfelejteni Illést? Mert van amikor szeretném. Van amikor meg úgy érzem megcsalom lelkileg Pongrácot, mert szeretem még mindig Illést. Milyen kimenetele lehet jelenlegi kapcsolatomnak? Mit tegyek? Segítsen

2009 januárjában elvesztettem édesanyámat 22éves voltam ekkor. Egyik reggel akart menni dolgozni, s csak úgy rosszul lett..., mire a mentők kiértek már nem tudtak segíteni rajta, diagnózis: hirtelen halál, malignus szívritmuszavar.Még most is látom magam előtt a jelenetet, s nem tudtam felfogni, hogy nincs többé, sőt még most sem tudom. Valahogy úgy képzelem, hogy ez csak átmeneti állapot. Annak ellenére, hogy próbáltam, s próbálok is erős lenni, a halál gondolata egyre inkább átjárja a lelkemet. Nagyon félelmetes nekem, hogy egyik pillanatról a másikra történhet vmi, s nincs tovább. édesapámmal nem éltek együtt. én Anyukámmal Szegeden, Ő 80 km-re lakott tőlünk. Ez most is így van. Naponta legalább 5ször hívom, hogy biztos jól van e, hogy nem történt e vele vmi baj..., ha ott vagyok nála, alig tudok aludni, mert azt nézem biztos lélegzik e még.... Próbáltam, de ezzel nem tudom hogyan tudnék megbírkózni. Szerencsémre van viszont egy párom, aki mindenben mellettem áll, de félek, hogy előbb utóbb megunja a \"hipohonderségemet\". Többször beszéltünk róla, hogy lehet segítene, ha elmennék pszichológushoz, de sajnos a lakáskölcsön mellett, amit még Anyukám vett fel, már nincs rá keret..., pedig úgy érzem, hogy egy beszélgetés vki hozzáértővel jót tenne..., viszont a pszichiáter már olyan ijesztően hangzik, s gyógyszert egyébként sem szeretnék szedni...
Mi lehet akkor számomra a megoldás?
Köszönettel : B.A.

Nem tudom, lehet-e itt szexuális kérdést is feltenni? Van egy barátnőm, már fél éve járunk. Az a gond hogy ez amolyan féloldalas kapcsolat, mert szex az nincs benne. Azt hittem azért, mert szűz lehet. Mikor megkérdeztem elmondta hogy nem az, csak sok rossz élménye volt a fiúkkal, sosem volt neki igazán jó senkivel az ágyban. Ezmiatt engem sem enged közel magához. Legyek határozottabb vagy várjak még? Tudok várni ha kell, én szeretem ezt a lányt, de a testiség is fontos nekem.

24 éves nő vagyok. Rászántam magam, hogy pszichológushoz fordulok. Röviden, minden kapcsolatom megszakad néhány hét, jobb esetben hónap után. Én vagyok, aki véget vetek ezeknek, egyikből sem lesz komoly kapcsolat. Muszáj rájönnöm az okára, különben félek, örömmé így fog ez menni. Nem is ebben kérem a tanácsát, hanem abban, hogy vajon férfi vagy női pszichológust válasszak? Van-e ennek jelentősége?

A problémám a következő. Mérhetetlen nagy vágyat érzek az édességek elfogyasztására. Most már minden nap fogyasztok süteményt, kekszet, vagy bármit, ami édes. Újabban nincsennek barátaim, ha ez számít. Itthon vagyok a kisbabámmal, nem sok időm van odafigyelni a megfelelő táplálkozásra és időm sincsen sportolni, mint régebben. Ha édesanyám meglátogat minket, akkor különösen kívános vagyok. Valószínű valamilyen gyermekkori trauma okozza az édesség utáni sóvárgásomat? Édesanyám sokszor megengedte este is a palacsintát, fánkot, süteményt (fő étkezés helyett). Most 29 éves fejjel küzdök az ellen, hogy édességeket egyek, hogy mire a pici fiam nagyobbacska lesz, ne legyek neki rossz példa. A férjem egyáltalán nem eszik édességet.

Nem tudom jó helyre fordulok-e a problémámmal, de ha tud segíteni, vagy van ötlete hova fordulhatnék kérem segítsen. A probléma igazából anyukámmal van. Idén lett ötven éves és egy ideje figyelem a viselkedését, amiből arra következtetek, hogy lehet valami baj van. Mi 3-n vagyunk testvérek, a nővérem 6 éve elköltözött már, abban az évben amikor apukám is elment (egy másik nőhöz). Anyukám látszólag megnyugodott, mert már elég rossz volt a kapcsolatuk. Azonban Édesanyám befordult, nem járt el sehova, nem maradtak barátai, vagy nem volt kíváncsi rájuk apukám miatt, ezt nem tudom. Ez azóta sem változott, sőt szerintem csak rosszabb lett. Sajnos eléggé pesszimista anyukám és ez a dolog talán csak rontott a helyzeten. Úgy tűnt mintha egyre csak fáradékonyabb lenne, de mára odáig fajultak a dolgok, hogy reggel felkel, elmegy dolgozni, hazajön délután, eszik valamit és leül tv-t nézni. Ebből leggyakrabban az lesz, hogy este 7 órakor már alszik a nappaliban és nem is nagyon kel föl reggelig. (Elnézést amiért ilyen részletesen írom le a problémát, de nem tudom melyik részlet lehet fontos). Hétvégéken is ez a helyzet szinte csak eszik és alszik, mintha vegetálna. Már egy ideje takarítani sem szokott, csak dolgozni jár, ez tölti ki a napja érdemi részét. (Egyébként 8 órás munkarendben dolgozik egy irodában). Próbáltam életet "verni" belé, de soha semmihez sincs kedve, mondván fáradt. Nem tudom mit tehetnék, hova fordulhatnék, vagy hogyan vehetném rá arra, hogy belássa ez így nem mehet tovább, és forduljon orvoshoz, amit szinte sosem tesz meg. Nem tudom mekkora lehet a baj. Elég ha én tudnék tenni valamit, vagy ez inkább már orvosi eset? Elég lenne neki valami homeopátiás, gyógynövényes hangulatjavító, élénkítőszer? Vagy inkább vigyem orvoshoz, ha igen tud javasolni valamilyen szakembert, vagy kezdjük a háziorvosnál?