Kérdezz - felelek

Tudna-e nekünk tanácsot adni abban, hogy nem olyan a szex a barátnőmmel mint kellene legyen! Nekem sikerül az orgazmus, neki pedig nem, aztán próbálkozunk tovább és nekem valahogy nem sikerül merevedést elérni, ha sikerül is akkor is csak rövid ideig tart, pedig kívánjuk egymást mind a ketten, és ez már szinte frusztrál minket! (Én kamionozok és csak 2-3 hetente járok haza)! Talán ez lehet a probléma hogy ritkán vagyunk együtt? Ha nem tudna segíteni akkor tudna valakit ajánlani aki tudna nekünk segíteni. Várjuk mihamarabbi válszát. Előre is köszönjük a segítségét.

Jelenlegi problémám gyermekkorom egyes eseményeiből adódnak, melyet megpróbálok röviden leírni. Az apám alkoholista volt és szexuálisan is molesztált egyszer-kétszer részegen, azonban ezt sosem mondtam senkinek, és akkor még nem is tudtam igazán felfogni, hogy mi történik velem, és csak feküdtem mozdulatlanul várva, hogy hagyja abba végre. Szüleim szerencsére elváltak hamar anyukámnak azután lett egy élettársa, akivel először nem volt semmi probléma, azonban 1-2 év alatt ő is egyre többet ivott és néha verte is anyukámat, és mintha ismétlődtek volna a dolgok..ő is megtalált és az éjszaka közepén átjött a szobába és elkezdett simogatni ott lent és lihegett a fülembe, de még akkor is csak 7 éves lehettem és ugyanúgy nem tudtam mit csinálni. Szerencsére nagy nehezen sikerült megszabadulnunk tőle is, azonban az évek alatt elég sok lelki terrornak voltam kitéve már olyan fiatalon. 24 éves vagyok és anyukámnak máig nem mondtam el semmit és soha senki másnak se. Anya nagyon sokat tesz értünk, hogy meg legyen mindenünk és ő is megszenvedte az elmúlt éveket, nem viselné el ha ezt valaha is megtudná.

Annak ellenére amiken keresztül mentem úgy érzem, nem károsodtam lelkileg annyira és voltak kapcsolataim is amik jól működtek és szexuális téren sem volt semmi probléma, mert el tudom engedni magam és nem kísér ez az egész. Azonban arra lettem figyelmes, hogy a kapcsolataim már fél évtől tovább nem tartanak, és nem tudok senkit se lelkileg közel engedni magamhoz, nem akarok bárkitől is függni és menekülök inkább, nehogy túlságosan kötődjek valakihez. Most van egy friss kapcsolatom 1 hónapja vagyunk együtt, azonban egyre többször jönnek elő a gyerekkori emlékek és sokszor nem érti mi bajom van, például miért akadok ki azon ha egy pohár sört iszik és utána ad egy puszit.

A hozzáállásom ezzel az egész történettel kapcsolatban mindig is az volt, hogy amin nem tudok már változtatni arra már kár energiát fordítani, vagy engednem hogy befolyásolja a mindennapjaimat. Azonban most kezdem úgy érezni, hogy ez nem a történtek elfogadása a részemről, hanem csupán elfojtom az egészet magamban. És félek attól, hogy mind az amit eddig elnyomtam magamban az előjön, rámegy a kapcsolatom és valamilyen ördögi körbe kerülök…Nem gondoltam eddig, hogy fel kellene keresnem bárkit is vagy elmondani akárkinek, nem is szívesen tépném fel a régi sebeket, meg szégyellem is persze(bár tudom, hogy nem nekem kellene). Még annyit hozzátennék, hogy nem érzek utálatot se, talán egy kis dühöt mert olyan magatehetetlennek éreztem magam..de legfőképp "sajnálatot" és szánalmat..
Kíváncsi lennék az Ön véleményére ezzel kapcsolatban, és elnézést a hosszú levélért.
Válaszát előre is köszönöm,
Ági

Már tini koromban voltam pszichiátrián aztán a későbbiekben is többször mikor eljutottam odáig,hogy nem megy tovább nem tudom a feszültséget stb.elviselni akkor mindig csináltam valami olyat amivel felhí­vtam magamra a figyelmet de leginkább azt mondanám ami kizökkentett az addigiakból.Szedtem gyógyszereket,több öngyilkossági kísérletem volt és voltam drogfüggő, illetve most is az vagyok csak absztinens 7.éve. Nem ragozom tovább,most is vannak problémáim bár az elmúlt eseményekből tanulva jobban kezelem és edzem magam folyamatosan de még mindig állítom, hogy ha egyszer egy önismereti személyes tréninget megcsináltak volna velem elkerülhető lett volna sok minden probléma.Nem ragozom tovább,sajnos nekem nincs pénzem bár lenne akkor kevesebb gondom is lenne.

Kérem segítsen, teljesen kikészültem már, a férjem jó apa és férj de szex közben más nőkről beszél névvel és név nélkül is, utalgatva kiről beszél. Kit hogyan elégítene ki. Ki milyen izgató, mit tenne velük, ez nekem fáj. Már nem hiszem el hogy nem csalt még meg sosem. Ott tartok hogy semmi önbizalmam nincs, kielégí­tetlen maradok és feszült. mintha nem is velem szeretkezne. Ha megkérem ne tegye ezt, elutasí­tó, ebből nem enged. tönkre megyek ebben. Féltékeny vagyok. Azt mondja ez a férfiasságához tartozik, én viszont úgy érzem engem nem kíván!! elég gyakran vagyunk együtt de kezd nálam kialakulni a vaginizmus, már rossz kedvem van ha közeledik, és utána is nagyon ideges vagyok. bánt, és megalázónak érzem. normális ez?

Tiko

Van egy lassan 9 éves, második osztályos kisfiam, akinek az iskolai magatartásával vannak komoly problémák. Már voltunk nevelési tanácsadóban, az igazgatói irodában, beszélgettünk a tanító nénikkel, de nem sikerült kitalálnunk, mit tegyünk, hogy az én otthon átlagos, normális fiam, az iskolában órán azt csinálja amit a tanítónéni mond, és ne harcoljon az iskola és az iskolai órák rendeje ellen.

Folyamatosan érkeznek rá a panaszok, hogy öntörvényű, szófogadatlan, unja, utálja az iskolát, és ezt ki is nyilvánítja. Ha valamin felbosszantja magát, azt a többieken vezeti le, pl megveri őket. Ugyanakkor ugyanazokkal a tanárokkal, gyerekekkel egy osztálykiránduláson, színházban, szülinapon nincsenek ilyen problémái.

A nevelési tanácsadó szerint nem vesszük elég komolyan az iskolai viselkedését a gyereknek, ami szerintem nem igaz, kifejezetten büszke vagyok rá, hogy következetesen neveljük a gyerekeinket. Az igazgatónő szerint túl szigorúak vagyunk, biztosan elhanyagoljuk, és 2-3 év múlva lesz egy teljesen kezelhetetlen gyerekünk. Rendszeresen elbeszélgetünk (elordibálok, lenyugszom, beszélgetünk) a gyerekkel arról, hogy ha már okos, jó tanuló, akkor ne rontsa el az iskolai életét azzal, hogy rendetlenkedik. Annyira nem okos, hogy azért unatkozna, gyors a felfogása, matekból nagyon jó, de azért az írás és az olvasás képessége teljesen átlagos. Kérdeztem , inkább másik osztályba, iskolába szeretne-e járni, de nem volt a válasz, mert az iskolák unalmasak, ő felnőtt szeretne lenni.

Én lány létemre rém verekedős gyerek voltam, de a tanárok tekintélyét nem kérdőjeleztem meg, az órákat nem zavartam, és idővel a verekedős hajlamom is magától elmúlt.

Ön szerint mit tudnánk tenni, hogy felfogja ésszel: muszáj iskolába járnia, és ha már ott van, arra használja az idejét és az energiáit, hogy okosodik, gyakorol, nem pedig hisztizik, dacol, rombol?

Előre is köszönöm a segítségét!

Üdvözlettel
Judit

Egy 28 éves párkapcsolatban élő nő vagyok. Vőlegenyemmel 14 éve ismerjük egymás és lassan 6 éve alkotunk egy párt. Általában nagyon jól kijövünk és szinte mindent megtudunk beszélni. Tegnap azonban összevitatkoztunk egy semmiségen, aminek az lett a vége, hogy neki mentem és ököllel ütöttem. Az elmúlt időben igen nagy a feszültség, vagy inkább a düh és a harag. Sajnos ezt a környezetem sínyli meg, mert egyre gyakoribbak a dühkitöréseim. Egyáltalán nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Rettegek attól, hogy egy ilyen kirohanás a munkahelyemen történik meg, mivel én nap mint nap emberekkel foglalkozom.
Segítségét előre is köszönöm!

Tönkretettem magam körül mindent. Lelkemben annyira gyötrődöm hogy fizikálisan érzem a fájdalmat. Hogyan lehetne megmenekülni az öngyilkosság elől.

Sándor