10
04
2011

Sokszor magában beszél, akkor is ha mások is hallják

Egyik ismerősömnek szeretnék segíteni, mert eléggé furán viselkedik, nem tudom, hogy miért, ezért is kérem az Ön segítségét! Tehát ő sokszor magában beszél, akkor is ha mások is hallják, volt már hogy mentünk le egyszerre a lépcsőn, és ő csak mondta a magáét, de nem lehetett érteni, hogy mit mond. Sokszor nevetgél magában, az utcán feltűnően lassan sétál, minden embert nagyon megnéz/végigmér. Nem szívesen beszélget másokkal, csak egyedül üldögél. Próbáltam vele pár szót beszélgetni, válaszolt, de közben furán, ijedten figyelt engem, mintha félne tőlem... vagy nem is tudom. Egyszer szinte rohant ki a panelból, és kérdezte tőlem, hogy nem -e láttam a mobiltelefonját, miközben az ott volt a kezében, mondtam neki, hogy hiszen a kezedben van, ő megköszönte, de úgy ment tovább mintha még keresné a telefonját, nézte a földet. A parkban pedig magában bújócskázott, elfutott egyik fától a másikig, és ott bujkált. De van amikor tök normálisan viselkedik, barátságos, simogatja a kutyámat, de van, hogy még aznap délutánra megváltozik a hangulata, és megint olyan fura lesz a viselkedése. Amúgy ő 30 év körüli, az idős anyukájával él.

Előre is nagyon szépen köszönöm a választ! Gabriella

09
27
2011

Szeretteimet elüldözöm magam mellől, bunkó vagyok velük

20 éves lány vagyok, aki nem találja a helyét. Először kamaszkori problémára gondoltam, de évekkel később sem múlt el, és úgy érzem, most a legerősebb. A szeretteimet elüldözöm magam mellől, bunkó vagyok velük, holott nem érdemlik meg.

Ok nélkül nagyon rossz kedvem van, ami addig fajult, hogy a magam körül lévőket is megfertőztem vele. Örökös pesszimizmus jellemző rám. Emiatt egyre többször vagyok beteg, gyerekkori betegségeim is kialakultak és egyéb pszichés tünet.
Szeretnék végre boldog lenni, hogyan tudnám ezt megoldani?

09
27
2011

A párom szerint mély depresszióban szenvedek

Én egy 21 éves lány vagyok, és úgy gondolom, elég sok mindenen keresztül mentem már! Mindig sikerült megtartani az optimizmusomat, a jókedvemet! De most már egy más fél éve egyszerűen nem megy! A párom szerint mély depresszióban szenvedek és orvoshoz kellene fordulnom, de annyi mindent túl tudtam már vészelni! Félek a gyengeségtől, attól, ez sem fog segíteni, mert semmi nem jön össze! Elegem van a folyamatos lelki bántásból, ami mindenhol jelen van már! Lassan már felkelni sincs kedvem! Nem akarok mást, csak h hagyjon mindenki békén, egyedül lehessek, hogy fel tudjak készülni a másnap elviselésére! Mikor alszom, az a legjobb, akkor legalább nem gondolkodom, és nyugodt vagyok! Ha tehetném, mindennap csak aludnék! Viszont azt is tudom, hogy a páromnak se lehet könnyű így elviselni engem. Ön szerint mit kéne tennem, hogy a páromat nem \"bántsam\" ezzel? Játsszam el, h jó kedvem van és minden rendben?

08
04
2011

Két hónapja mentem férjhez, mégis pánikrohamaim vannak

Mindig stresszesebb voltam a kortársaimnál, sokkal könnyebben felidegesítem magam, mint az emberek általában, azonban ez év februárjában egy szombati reggeli közben rosszul lettem (elkezdett zsibbadni a két karom, elsötétedni a világ, hevesen dobogott a szívem), azt hittem, hogy szívinfarktusom lesz. Az ügyeleten kiderült, hogy teljesen rendben volt az EKG-m és a vérnyomásom is. Pár hétig mintha eltűntek volna a tünetek, de áprilistól folyamatosan (heti többször, néha naponta többször) rohamaim vannak, folyamatosan szorongok. Egyszer a villamoson lettem rosszul, és nagyon megijedtem.

Egy pszichológussal beszéltem telefonon, aki azt mondta, hogy ez pánikbetegség, de abból, ahogy beszélek vele azt a következtetést vonja le, hogy nem annyira súlyos még.

Sajnos a munkámra is kihatással van a betegség, mert nem tudok már koncentrálni normálisan a munkámra, nagyon hamar elfáradok szellemileg és állandóan "tompának érzem a fejem".

Volt már egy teljes kardiológiai kivizsgálásom is, Holtert is viseltem egy napig, aminek jó eredménye lett, vagyis a szívemmel semmi baj sincs.

Két hónapja mentem hozzá életem szerelméhez mégis folyamatosan pánikrohamaim vannak, ahelyett hogy életem legboldogabb perceit élném. A Férjem mellettem áll, és mindenben segít, pedig néha önmagamat is nehéz elviselnem...

Nem szeretnék ilyen fiatalon antidepresszánsokat szedni, ráadásul szeretnénk babát is minél hamarabb, azonban amíg én nem vagyok a saját lelkem/testem ura, addig hogy vállaljak felelősséget egy csöppségért? Csak a régi önmagamat szeretném visszakapni, szeretnék ugyanolyan mosolygós, jókedvű lány lenni, mint régen, szeretném újra élvezni az életet! 

Tudom, hogy pszichológushoz/terápiára kellene járnom, de anyagilag megterhelő lenne és azt sem tudom, hogy kihez fordulhatnék.
Válaszát előre megköszönöm!
Tisztelettel,
Pánikbeteg

08
04
2011

Anyám halála óta képtelen vagyok ismerkedni

Kedves Bujdosó Karolina!

Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt. Komoly problémákkal küzdök, úgy érzem. Édesanyám meghalt tavaly szeptemberben, és azóta nem tudok kialakítani párkapcsolatot. Helyette inkább hagyom, hogy sodródjak, és csak egy férfivel tudok lenni, akit szeretek, de akit én komolyabban nem érdeklek. Tisztában vagyok a saját érzelmeimmel, és azzal, hogy mindig is szeretni fogom őt. De ez a tény eddig nem akadályozott meg a párkapcsolat keresésben.

Anyám halála óta azonban egyszerűen képtelen vagyok idegen férfiakkal megismerkedni. Mert ismerőseim alig vannak, időm se lenne ismerősökre. Így egyedülállón meg csak bántanak az itthoniak is, nem érzem magam elég erősnek. Egyszerűen úgy érzem, hogy képtelen lennék felvállalni egy kapcsolatot. Ez korábban nem jelentett akadályt, mert elég szépen el tudom nyomni a saját érzéseim, és mindig is felül tudtam kerekedni rajtuk, és magamra tudtam erőltetni dolgokat. Ez máshogy nem is lehetséges, és tudom, hogy tovább kell lépnem, és a boldogtalanság nekem nem probléma, nem várok el mindent az élettől.

Én egy párkapcsolatot szeretnék, ha nem szeretem különösebben, az nem érdekel. Úgy érzem, hogy én már megtaláltam, akit szeretek. Aztán úgyis előbb-utóbb megszeretem a másikat. Nem szeretek várakozni és türelmetlen vagyok. Amikor pedig nem vagyok képes megjelenni egy-egy találkán, akkor meg utána hosszú napokig kínlódom, és őrlöm magam, amitől még jobban legyengülök idegileg. De úgy érzem, hogy erőltetnem kell, mert 25 éves vagyok és nő, és egyre kevesebb esélyem van párt találni, és nem is bírom egyedül. Nagyon nehéz egyedül. Nem vagyok párkapcsolatfüggő, 23 éves koromig senkim se volt. De olyan családi problémáim vannak, melyekre megoldást jelentene egy párkapcsolat.

A kérdésem tehát az lenne, hogy mégis mennyi ideig tarthat ez? Ezt megtudhatom valahonnan? Vagy most már a harmadik x előtt ne is számítsak arra, hogy tovább tudok lépni? Igazából én depresszióval is küzdök, gyanúm szerint bipoláris zavarral küzdök. Nem egyszerű az élet. Azon túl naiv is vagyok és hiszékeny. Bár igyekszem fejlődni. Sajnos nem éppen szerencsés a személyiségem, mondjuk igyekszem elfogadni önmagam. Nagyon nagy segítséget jelentene, ha esetleg tudna mondani könyv címeket, ahonnan tudnék tájékozódni. Interneten semmit se találtam, de még majd az angol oldalakat is megnézem. Köszönöm a szíves segítségét.

Üdvözlettel: Erzsébet

08
04
2011

Pár hónapja megláttam őt, amint magában beszél

A nővéremmel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Most 22 éves és az utóbbi időben nagyon megváltozott. Egy éve lakik újból itthon. Érettségi után egyetemre ment és albérletben lakott, aztán otthagyta. Az egyetemről annyit, hogy eleinte imádta, alig láttuk 3 évig, mert nem járt haza, csak karácsonykor, meg nyáron 1-2 hétre.(messzebb lévő városban volt az egyetem). Aztán hirtelen bejelentette, hogy nem fejezi be és hazaköltözik. Most meg azt mondja utálta az egészet.

Pár hónapja megláttam őt, amint magában beszél, de úgy mintha ott lenne valaki. Bár nem volt ott senki, ő teljesen úgy viselkedett. A beszéde is fura. Régen nagyon sokat beszélt, ő volt a család okoskája. Olyan szöveget nyomott, hogy csak néztünk mi van, semmit nem értettünk belőle. Tudományos és filozofikus volt. Mindent meg tudott magyarázni. Most meg alig beszél és akkor is nagyon egyszerű mondatokat használ, amiben sokszor hibázik. Egy éve mióta itthon van, nem megy sehova. Nem találkozik a barátaival, nem bulizik, egész nap a szobájában van. Egy héten 1-2 alkalommal bébiszitterkedik, de semmi más kapcsolata nincs emberekkel. Mikor rákérdeztem erre, azt mondta, hogy az egyetem alatt folyton csak bulizott, meg egész nap társaságban volt, ezért most jó neki így „elvonultan”.

Elhívtam egyszer vásárolni és furán viselkedett a boltban. Mindenkit óvatosan végigmért, szemlélte az embereket. Az utcán feszült volt, végig lehajtott fejjel ment. Azóta hívtam még, de nem akart többet jönni. Anyukámnak mesélt pár különös élményéről, amire én azt mondanám hallucinált. De az a helyzet, hogy a családom nagyon spirituális beállítottságú, éppen ezért mert könnyedén mesélni ilyenekről és anyukám elő is állt neki valami spirituális magyarázattal (biztos átlátott egy másik dimenzióba meg ilyenek). Alvásproblémái is vannak. Ez már több éve. Nem tud aludni éjszaka. Azt mondja képtelen elaludni sötétben. Napközben alszik pár órát. Az utóbbi időben agresszívabb is lett. Eddig csak kiabált meg sírt, ha dühös volt, most meg már dobál, tör.

Apukám egész nap nincs itthon és ők amúgy is rosszban vannak, tehát nem vesz észre semmit. Anyukám meg nem akarja észrevenni, hogy baj lehet, illetve spirituális jelenségeknek tudja be a fura dolgait. Én viszont félek, hogy másról van szó. Arra gondoltam, lehet, hogy skizofrén? Eddig ő volt a példaképem, most meg rá sem ismerek. Imádtam, jóban voltunk, most viszont ellök magától.

Mit tehetnék én? Kihez forduljak segítségért? Én még csak 14 éves vagyok, azért nem tudom, mit kellene ilyenkor tenni. Vagy feleslegesen aggódom? Lehet csak depressziós?

Amúgy az apai nagymamánk skizofrén volt (már meghalt). 2 napja anyukámmal kicsit egymásnak estek. Vagyis nagyon felidegesítette anyukámat, aki neki ment a tesómnak. Ő csak védekezett, tehát nem ő támadott és csak próbálta lefogni anyukámat. De nálunk ilyesmi még nem történt. Sosem volt még pofon sem a családban. Nagyon megijedtem és ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálok érdeklődni. Nem akarom, hogy rosszabb legyen a helyzet és nagyon zavar, hogy senki nem figyel rá, senkinek nem tűnik fel semmi.  

A válaszát előre is köszönöm! 

Kinga

07
22
2011

Nem akarom "elveszíteni a szakítást." Nem akarom nézni az elégedett vigyorát...

Ahhoz, hogy érthető legyen kis előzményt kell írnom. Egy csapat tagja vagyok akikkel nyaranta eljárunk együtt sátorozni. Itt ismertem meg jó pár éve egy fiút akivel összejöttünk és másfél évig voltunk együtt. Ennek már 4 éve, ő nem jött többet sátorozni, én viszont továbbra is minden évben jártam. Ez eddig mind szép és jó, de idén kijelentette, hogy ő is szeretne jönni. Persze a társaság többi tagja megkérdezte tőlem, hogy zavar e? De mit mondhattam volna? Mindenképpen kellemetlenül jövök ki a helyzetből.

Őszintén 2 okból nem akarom, hogy ott legyen. Ő volt az első és igazából az egyetlen barátom, voltak mások de egyik se jött komolyan össze csak ilyen 1-1 hónaposok. Ő viszont nagyon szeretett engem de én szakítottam vele, az nem is annyira fontos, hogy miért. Az egyik ok, hogy nem bírnám elviselni, hogy az az ember akinek régen én voltam a minden most úgy nézzen rám mint bárki másra, nem azért mert szeretem vagy hiányzik, csak beleőrülnék ha szembesülnöm kéne azzal, hogy nincs olyan akinek ennyit jelentenék. Pedig úgy tudom neki azóta volt egy másik több éves kapcsolata is.

A másik ok pont ebből fakad. Nem akarom "elveszíteni a szakítást" bánt a tudat, hogy én semmi komolyat nem tudok felmutatni, ez lehet, hogy röhejesen hangzik, de ez az igazság. Nem tudom mennyit számít, de szakításunk után fél évvel felhívta anyukámat telefonon, hogy van e valakim, majd rá pár napra engem is éjszaka, és közölte, hogy új barátnője van, és túl van rajtam, pár héttel később pedig részegen, hogy meg akar látogatni, persze nemet mondtam.

Hát igazából ennyi a történet. Nem tudom, hogy vészeljem át a 8 napot vele, mármint tudom, hogy nem velem fog foglalkozni, de annyira emészt az egész, hogy azt is fontolgatom, hogy nem megyek sehova. Ráadásul az utóbbi időben hihetetlen magányosnak érzem magam. Nem akarom nézni az elégedett vigyorát...

Mit tehetnék? 

családi fotózás: gyermekfotózás, babafotózás profitól | Operatőr-bérlés Videófelvétel készítés | Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)