Kérdezz - felelek

32 éves férfi vagyok. Ezidáig nem igen gondolkodtam komoly kapcsolatban senkivel, és eszerint is éltem. Az életemben bekövetkezett egy komoly változás, családi tragédia, ami elgondolkodtatott, hogy merre is haladok. Egy éve megismerkedtem a jelenlegi élettársammal, akivel egy hónap után össze is költöztünk. Lehet, hogy egy kicsit gyors volt ez az összeköltözés, de van egy nagyon aranyos kislánya és csak így tudtunk együtt lenni. Elég jól kijövök a gyerekekkel, ezért nagyon hamar össze is barátkoztam a párom gyermekével, aminek nagyon örültem. Mivel nagyon szeretem a párom és a kislányt is nagyon megkedveltem, ezért rájöttem, hogy ő (ők) az akire vártam. Ezért mindent el is követek, hogy megtartsam őket. Páromnak vannak olyan berögződései, amik nem igazán tetsszenek nekem, és ezt neki is jeleztem. Nem vagyok egy vitatkozós típus, inkább nyugodtan szeretem megbeszélni a problémákat.

Nem szeret csókot adni (kapni se), megölelni a másikat, megfogni a kezét, tehát semmi olyat, ami szerintem az egymás iránti kötődés mindennapi velejárója. Eddig nem sok szerencséje volt a férfiakkal, és talán ez miatt vált ilyenné. A szexuális életünkre is erősen kihat ez a fajta zárkózottság. Kapcsolatunk elején se szeretkeztünk annyit, mint amennyit szeretnék. Megjegyzem, hogy nincsenek teljesíthetetlen elvárásaim, de szerintem ebben a korban a heti egy alkalom részemről nem nagy kérés. Jelenleg nagyjából a havi egy alkalom a valós együttlét. Többször felhozom beszélgetés szintjére ezt a témát, de mindig sértődöttség a vége. Itt még megjegyezném, hogy nőgyógyászati probléma is fellépett az egy év alatt és én azt az időt is szépen kivártam és mellette álltam mindenben. Ez a probléma elmúlt, de a helyzet változatlan. Legtöbbször a magyarázat a részéről az, hogy fáradt, amit meg is értek, mert eléggé fáradékony. Nem igazán tudom, hogy mit csináljak, mert már rendszeresen belülről gyötröm magam. A szívem azt mondja, hogy tartsak ki mellette, mert szüksége van rám és én is szeretem. Az eszem, meg azt sugallja, hogy lépjek ki a kapcsolatból. Kérem segítsen.
Köszönöm.
Attila

21éves lány vagyok. Mióta az eszemet tudom \'nincs igazi személyiségem\' Folyton keresek (vagy ha nem is keresek, találok) egy úgynevezett \'példaképet\' akit követek. Stílusban, viselkedésben, ahogy csak tudom. Ez tart kb 1-2 hétig, majd jön egy következő. Néha visszatérek ugyanahhoz. Mindegy, hogy férfi vagy nő. Ezt az \'utánzást\' nem nevezném betegesnek, nem mániákus utánzás, de állandóan él, nem értem hogy miért. Ha valakiben megtetszik valami, akkor az ő személyiségjegyeit próbálom követni. Vagy ezzel mindenki így van, csak nem mutatják?

A másik, képtelen vagyok tartós kapcsolatra. Lehet, hogy viccesen hangzik 21 éves koromra, de minden (környezetünk által normálisnak vélt) normális ember azt szeretné, ha lenne egy szép kapcsolata, egy szerető társa. Én úgy vagyok vele, hogyha találok is egy \'tökéletes\' társat, olyat akit elképzeltem, egyáltalán nem tudok megmaradni mellette, hajt a szabadságvágy, úgy érzem, időpocsékolás hogy \'lekötöm magam\'. Szexuális hovatartozásomban sem vagyok biztos.

Hangulatváltozásaim állandóak, de nem túl szélsőségesek, olykor viszont a dühömet nem bírom visszafogni, s ez szélsőségekbe is csapódhat, sajnos a közeli családtagjaimon \'csattan\'... Gyakran vagyok álmos és szomorú, és van olyan, hogy hirtelen csak a pillanatnak akarok élni s majd kicsattanok az élettől, de ez sajnos nagyon ritka. Sokszor megakadok a gondolatmenetemben, nem tudom hol tartok, és nehezen találok vissza. Elsőfokú rokonom mániás depressziós. Sokat olvastam ilyesmi betegségek után, legjobban a borderline személyiségzavar jelzői érvényesülnek rám. Önnek mi a véleménye? Kérem válaszoljon. Előre is minden tiszteletem és köszönetem az Öné.
K Viktória

Felsőfokú végzettségű informatikus vagyok, de nem találtam állást ezért 2 évet dolgoztam a Postán segédmunkásként. Elviseltem, sokszor szerettem is ott lenni bár egy idő után nagyon monoton volt. Utána állandó éjszakás műszak lett és kiléptem. Találtam is állást rögtön (adatrögzítés). Ezután Java programozóként is dolgoztam egy jobb cégnél - egyértelmű előrelépés. Ezután külföldön is dolgoztam (sajnos csak különböző segédmunkák) Hollandiában és Dániában pár hónapot. Utána hazajöttem.

Itthon nem találtam normális állást (néha csak különböző alkalmi munkák) a válság óta a szüleim segítenek.Kaptam jó ajánlatot weblapszerkesztésre, de átvertek. Egy veszteséges céget tettek a nevemre. Közokirat hamisítás gyanújával rendőrségi ügyem lett. 

Nincs egzisztenciám, nincs barátnőm. Nincs kapcsolatrendszerem, lehetetlen jobb állást találnom.

Üdvözlettel: Kálmán

Elhagyott a párom és én ezt nem tudom feldolgozni. Hiába beszélek róla vagy elmegyek barátokkal bárhova, sajnos nem megy. Nem tudok úgy nézni másik nőre. Ő azt mondja, hogy szeret, de nem úgy, mint régen és nem tud már tisztelni. Olyan mélypontjaim vannak hogy sok minden megfordult már a fejembe, a halál is. De nem rég még szexeltünk is. Azt mondta, hogy nem kell másik pasi neki. Nem éreztem egyik azelőtti kapcsolat végén ilyet semmikor sem. Tudja ez volt a szerelem első látásra. Én nem vettem észre vagy nem akartam észre venni a jeleket, pedig ő már valamennyi ideje tervezte, de csak azt mondta, hogy még várt, mert látta rajtam mennyire szeretem. És még megpróbálta, hogy hátha megváltozik minden, de én nem vettem ezt észre. El vagyok teljen keseredve.

Üdvözlöm! Szeretnék tanácsot kérni öntől. Problémám: 1 éve ismerkedtem meg egy sráccal, ez idő alatt hol jelentkezett, hol nem. Mostanában többet keres, állí­tja, bízik bennem és reméli, megtalálta bennem, akit keresett. Baj az, hogy már nem hiszek neki, meg sok rosszat mondanak róla, lehet hogy hazugság minden. Hogyan tudnám meg a teljes igazságot? Nem szeretnék rosszul dönteni.

Jelenlegi problémám gyermekkorom egyes eseményeiből adódnak, melyet megpróbálok röviden leírni. Az apám alkoholista volt és szexuálisan is molesztált egyszer-kétszer részegen, azonban ezt sosem mondtam senkinek, és akkor még nem is tudtam igazán felfogni, hogy mi történik velem, és csak feküdtem mozdulatlanul várva, hogy hagyja abba végre. Szüleim szerencsére elváltak hamar anyukámnak azután lett egy élettársa, akivel először nem volt semmi probléma, azonban 1-2 év alatt ő is egyre többet ivott és néha verte is anyukámat, és mintha ismétlődtek volna a dolgok..ő is megtalált és az éjszaka közepén átjött a szobába és elkezdett simogatni ott lent és lihegett a fülembe, de még akkor is csak 7 éves lehettem és ugyanúgy nem tudtam mit csinálni. Szerencsére nagy nehezen sikerült megszabadulnunk tőle is, azonban az évek alatt elég sok lelki terrornak voltam kitéve már olyan fiatalon. 24 éves vagyok és anyukámnak máig nem mondtam el semmit és soha senki másnak se. Anya nagyon sokat tesz értünk, hogy meg legyen mindenünk és ő is megszenvedte az elmúlt éveket, nem viselné el ha ezt valaha is megtudná.

Annak ellenére amiken keresztül mentem úgy érzem, nem károsodtam lelkileg annyira és voltak kapcsolataim is amik jól működtek és szexuális téren sem volt semmi probléma, mert el tudom engedni magam és nem kísér ez az egész. Azonban arra lettem figyelmes, hogy a kapcsolataim már fél évtől tovább nem tartanak, és nem tudok senkit se lelkileg közel engedni magamhoz, nem akarok bárkitől is függni és menekülök inkább, nehogy túlságosan kötődjek valakihez. Most van egy friss kapcsolatom 1 hónapja vagyunk együtt, azonban egyre többször jönnek elő a gyerekkori emlékek és sokszor nem érti mi bajom van, például miért akadok ki azon ha egy pohár sört iszik és utána ad egy puszit.

A hozzáállásom ezzel az egész történettel kapcsolatban mindig is az volt, hogy amin nem tudok már változtatni arra már kár energiát fordítani, vagy engednem hogy befolyásolja a mindennapjaimat. Azonban most kezdem úgy érezni, hogy ez nem a történtek elfogadása a részemről, hanem csupán elfojtom az egészet magamban. És félek attól, hogy mind az amit eddig elnyomtam magamban az előjön, rámegy a kapcsolatom és valamilyen ördögi körbe kerülök…Nem gondoltam eddig, hogy fel kellene keresnem bárkit is vagy elmondani akárkinek, nem is szívesen tépném fel a régi sebeket, meg szégyellem is persze(bár tudom, hogy nem nekem kellene). Még annyit hozzátennék, hogy nem érzek utálatot se, talán egy kis dühöt mert olyan magatehetetlennek éreztem magam..de legfőképp "sajnálatot" és szánalmat..
Kíváncsi lennék az Ön véleményére ezzel kapcsolatban, és elnézést a hosszú levélért.
Válaszát előre is köszönöm,
Ági

Kérem segítsen, teljesen kikészültem már, a férjem jó apa és férj de szex közben más nőkről beszél névvel és név nélkül is, utalgatva kiről beszél. Kit hogyan elégítene ki. Ki milyen izgató, mit tenne velük, ez nekem fáj. Már nem hiszem el hogy nem csalt még meg sosem. Ott tartok hogy semmi önbizalmam nincs, kielégí­tetlen maradok és feszült. mintha nem is velem szeretkezne. Ha megkérem ne tegye ezt, elutasí­tó, ebből nem enged. tönkre megyek ebben. Féltékeny vagyok. Azt mondja ez a férfiasságához tartozik, én viszont úgy érzem engem nem kíván!! elég gyakran vagyunk együtt de kezd nálam kialakulni a vaginizmus, már rossz kedvem van ha közeledik, és utána is nagyon ideges vagyok. bánt, és megalázónak érzem. normális ez?

Tiko